zene

hanghatás
Minden nap kellene énekelni!
A Kodály-módszerben hisz, meg mindennapi éneklés személyiségre és lélekre gyakorolt pozitív hatásaiban. A város nemrégiben Zalaegerszegért díjjal jutalmazta Kövécs Edit, ének-zene szakos pedagógus és karnagy munkásságát. A Liszt Ferenc Általános Iskola művészeti vezetője nyugállományba vonul, január 30-tól már a „sétálóidejét” tölti.

kortárs
Kreatív Díszművelődés a Móriczban
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Díszművelődés kortárs programsorozat. Az elnevezés onnan ered, hogy a főleg zenészekből álló fiatalok kezdetben az egykori bőrdíszmű gyárban kaptak próbatermet.

hanghatás
Lenyűgözte a jazz szabadsága
Mi lehet jobb egy könnyed, ám tartalmas délutáni beszélgetésnél, némi jazz társaságában? Mondjuk az, ha maga a beszélgetés is a jazzről szól. A nemzetközi szinten is ismert és elismert hazai duó, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint volt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vendége a minap.

hanghatás
Minden dal egy külön világ
Harmincegy évvel ezelőtt alakultak, majd rövid zenélgetés után hosszabb szünet következett; olyan hétköznapi dolgok miatt, mint munka, másik zenekar, családi dolgok, és a többi. Nyolc évvel ezelőtt aztán újra összeállt a Körzeti Stúdió, s ugyan ezt az aktív periódust is követte némi szünet, mára elkészült az együttes első, önálló albuma.

kortárs
Szubkultúra másolt kazettákon
Szüleik még építették a rendszert, őket már úgy „manipulálták” a mozgalomba; ezért hazugságban nőttek fel. Az 1980-as évek szubkultúrája (legyen szó zenéről, színházról, filmről, vagy képzőművészetről) többek között erre a hazugsághalmazra reagált.
hanghatás
Hangolódj a másikra
A közelmúltban szakmai előadás és workshop helyszíne volt a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatás Intézmény. Az iskola egykori tanulója, Varga Ágnes, zeneterapeuta, gyógypedagógus, az Európai Zeneterápiás Szövetség vezetőségi tagja, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának tanársegédje és a zene terápiás hatását kutató doktorandusz a zeneterápia alkalmazási területeiről beszélt.

hanghatás
Újra színpadon a Praha
Több mint tíz év szünet után ismét színpadra áll, és egy kisebb koncertkörútra indul a Praha együttes. Úgy érezték, hogy bőven van még mondanivalójuk, nem fogytak ki az ötletekből sem, ezért újra próbálni kezdtek.

hanghatás
Gazdag tavaszi kínálat a zeneiskolában
Programokban gazdag tavaszról számolt be Győrffyné Könczöl Tímea, a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Igazgatója. Köztük egy új, az óvodást korosztályt megszólító kezdeményezésről.
hanghatás
Ergo sum projekt
„Tehát vagyok”. Röviden ez a zenekar neve, és mottója. A projekt pedig a folyamatos alakulásra utal. A Hevesi Sándor Színház dolgozóiból alakult együttes vezetőjével, Baj László színművésszel beszélgettünk.
hanghatás
Japán gyermekkórus Keszthelyen
A keszthelyi japán-magyar alapítású Életfa Általános és Művészetoktatási Iskola vendége volt a napokban a szigetországi Little Singers gyermekkórus.

hanghatás
Népzenészből dobverőgyűjtő
Még néhány koncertlátogatás, és félszáz dedikált dobverője lesz Pál Évának, aki évek óta gyűjti – vagyis a bulik után rendszeresen begyűjti – a számára kedves zenekarok ritmusszekciójának egyik legfontosabb eszközét. Ahogy meséli, nem telhetetlen; csak egy darabot kér, nem a teljes párt. A relikviákat egyelőre egy régi köcsögben tárolja.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Művésztelep - Egervári Várkastély (1), PokolgéP koncert (5), Zalalövő és Környéke Lovassport EgyesületSzabadidőpark (6), DK (6), Szent György Vessző Napja (1), Vízirendőrök (1), Csik Ferenc Tanuszoda (1), Horváth István államtitkár (1), Szent István tér (1), Kanizsa Club (11), Fenntartóváltás (2), Mézfogyasztás (5), Ola (11), Hidrogénstratégia (1), Koronczi Adrienn ügyvivő-szakértő (1), Weekendermuhely (1), Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (3), Molnár Gergő (1), Kondex Kupa (3), Mesemondó Verseny (9)