Vezető hírek
Dupla adomány a Nyitott Háznak
A településrészi önkormányzat és a tankerület jóvoltából
Balaicz Zoltán polgármester kiemelte, hogy az Alsójánkahegyi Sör-virsli és Hagymásbab Fesztivál után ez volt a második nyári jótékonysági rendezvény a Kertvárosban, amellyel ezúttal ebben a városrészben lévő intézményt támogattak. Mint mondta, ez a támogatás bizonnyal hasznára lesz a Nyitott Háznak, ahol fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztésével foglalkoznak.
Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője elmondta, a közönségszavazás alapján a Vissza a jövőbe című filmet vetítették le az 1987-es eredeti szinkronnal. A sci-fi vígjátékra 200-an voltak kíváncsiak, köztük sok gyermek. Köszönetét fejezte ki a szervezőknek a segítségért, amit a filmvetítés után a rendrakásban is nyújtottak. A tervekről elmondta, szeretnék a kertmozit, mint a Kertváros kultikus helyét olyan közösségi térré alakítani, ahol a filmvetítések mellett koncerteket, szakmai előadásokat is tartanának. Ezen programoknak ugyanúgy lesz jótékony célja, mint az eddigieknek. Fontosnak érzik, hogy olyan szervezeteket támogassanak, ahol nagy szükség van az adományra. Ahogy ezúttal a Nyitott Házat.
Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója bejelentette: az adományként összegyűlt összeghez ugyanannyit hozzátesznek, segítve ezzel a Nyitott Ház munkáját.
Jelenleg 61 súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermek nevelését, oktatását végzik a gyógypedagógiai intézményben, amelyhez a zalaegerszegi járásba tartozó települések tartoznak. Stummer Mara intézményvezető megköszönve az adományt elmondta, hogy azt mozgás-, értelmi képességet fejlesztő illetve a szabadidő eltöltéshez szükséges eszközök beszerzésére fordítják.
Az átadáson részt vett Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója és Drávecz Szabolcs, az Art mozi vezetője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás