Vezető hírek
Egyiptomi élmények a Lokálpatrióta Klubban
Varga Károly és Iványi Ildikó
A klub "világjáró zalaegerszegiek" sorozatának részeként Varga Károly már nem először tartott előadást a tagságnak. Korábban vietnámi utazásáról mesélt, most pedig Egyiptomban szerzett élményeit osztotta meg a szép számú közönséggel. Elöljáróban leszögezte: nem egész Egyiptomot utazta be, "csupán" a Nílus völgyében járt, hiszen az utazás fő célja a fáraók földjének és a piramisoknak a felfedezése volt.
A fotókkal gazdagon illusztrált előadás során beszélt többek között az Október 6-a nevű városról (aminek nyilván semmi köze a magyarországi gyásznaphoz), Alexandriáról és természetesen a piramisokról. Kiemelve a Kheopsz-piramist, mely a legnagyobb és legrégibb mind közül; nem véletlen, hogy az ókori világ hét csodája között tartják számon. A 147 méteres magasságával mintegy négyezer évig a világ legmagasabb épülete is volt. Varga Károly elmondta, hogy eredeti állapotában nem úgy nézett ki, mint ahogy a turisták most látják. A maga korában ugyanis úgy ragyogott, mintha aranyból lenne: a piramisokat tükörsima mészkő burkolat fedte, ami visszaverte a napfényt, emiatt "ékszerként" csillogtak. Ez a külső borítás azonban az idők során tönkrement, illetve lebontották, széthordták. Egyes elemeit - az elméletek szerint - más építkezésekhez használták fel. Az est során a titokzatos nagy szfinx és a tevegelés nehézségei is szóba kerültek.
A klub - és annak elnöke Iványi Ildikó - a jövő évben újabb előadásokkal és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen