Vezető hírek
Joao Luis Matias volt a Free English Club vendége
Az egyetemi bibliotéka előadóterme csordultig telt külsős érdeklődőkkel és hallgatókkal. A foglalkozást, az egyetem világot járt, több nyelven beszélő docense, dr. Bérces Edit tartotta, természetesen angol nyelven.
- Mateo kétszeres úszó olimpikon. Angolában született, Portugáliában nevelkedett, Nagy Britanniában tanult és dolgozott. A családja Zalaegerszegen él és a tapasztalatait most velünk is megosztotta. Interkulturális kommunikációt is tanítok a kampuszon és elmondhatom, hogy a saját tapasztalat az, amit átadunk és átvehetünk a vendégeinktől, amely élettapasztalat a hallgatóságnak is hasznára válik - mondta dr. Bérces Edit.
A háromgyermekes Mateo több nyelven is beszél, portugálul, spanyolul, franciául, angolul, olaszul és persze magyarul is. A jelenleg elektronikai mérnökként Londonban dolgozó fiatalember közvetlen egyéniségével pillanatok alatt megtalálta a hangot a közönséggel.
- A sport, benne az úszás határozta meg az életemet, majd a tanulás. Elektromérnöki diplomát szereztem és a cégemen keresztül, ahol dolgozom, sok országban jártam, sok kultúrát megismertem és a tapasztalataimat szívesen osztottam meg a hallgatósággal - mondta Mateo.
A találkozóra a világversenyeken szerzett érmeit is elhozta, valamint kiemelten beszélt arról, hogy fiatalon kellő ambícióval, céltudatossággal kell rendelkezni ahhoz, hogy minden területen jól tudjunk teljesíteni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen