Vezető hírek
Látássérültek kerékpáros látogatása Hévízen
A fürdőváros vezetésének meghívására érkezett a 22 fős csoport, hasonló létszámú kísérőkkel. Ismerkedtek az üdülőtelepüléssel, a vendéglátás során helyszíni tájékoztatást kaptak az egregyi múzeumról.
- Ez a túra egy bizonyíték arra, hogy a fogyatékkal élő embertársaink is képesek olyan teljesítményekre, melyek az egészségesek számára is kihívást jelentenek - mondta dr. Tálos Marianna, a Mozdulj Egyesület elnöke. - A sportos érték mellett ez az út szól az egymásra figyelésről, arról, hogy a segítségnyújtás mindig kölcsönös. A Balaton kerülő túra a létszámot, a távot, a programokat tekintve nagy szervező munkát igényel, hálásak vagyunk mindenkinek, akik ehhez hozzájárulnak. A látássérültek és a segítőik ilyenkor többnyire csak a nyeregbe ülve találkoznak egymással, a vezetők megtapasztalják, hogy milyen apró dolgokkal, odafigyeléssel képesek segíteni azok, akik nem így élnek. Ennek társadalmi tudatosulása nagyon fontos a mindennapi életben, itt köszönjük ehhez, a hévíziek hozzájárulását.
Szervezők és támogatóik közös célja, s küldetése, hogy felébresszék a környezet figyelmét: mennyire fontos mások segítése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológus