Vezető hírek
Mikulás sétát szervezett a Bogáncs Állatmenhely
Sorban állás a kutyasétáltatásért
Sajnos gazdit nem hozott minden menhelyi lakónak a Mikulás, de egy bő órás séta, kedves emberek társaságában, sok simogatással közel 70 eb számára tette elviselhetőbbé az árva létet.
Németh Ildikót, a fenntartó Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület alelnökét kérdeztük a programról.
- A 25 éves jubileumi program része ez a séta. Sok résztvevőt vártunk a mai napra és szerencsére meg is érkeztek a sétáltatók, akiket egy kis süteménnyel, szaloncukorral, teával láttunk vendégül. Sajnos az örökbefogadási hajlamot jelentős mértékben nem szokta megemelni egy ilyen közös program, viszont a kutyák számára a nagy séta, a simogatás, a szeretgetés elviselhetőbbé teszi a zord időt. Egész decemberben várjuk az adományokat, aki nem tud a menhelyhez jönni, a Dísz téren az Adventi kézfogás pavilonban is leadhatja azt, december 15-én egész nap, illetve 16-án 14-18 óráig. December 21-22-én pedig süteményvásárt rendezünk a Dísz téren.
Németh Ildikó még hozzátette, folyamatosan várják a sétáltatókat, a nemrégiben megváltozott nyitvatartási időben, vagyis hétköznap fél kettőtől fél négyig, hétvégén pedig délelőtt is. A mostanihoz hasonló nagyobb léptékű, közös sétát pedig a jövő évben több alkalommal is szerveznek.
A kutyák pedig nagy örömmel, barátságos hozzáállással, konfliktus nélkül járták le a távot. Volt, aki kicsit lelkesebben akart haladni, mint alkalmi gazdája, és olyanok is akadtak, akiket időnként kézben kellett vinni. De a többség szép rendezett módon haladt a csapattal.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás