Vezető hírek
Szervezik a 24 órás jótékonysági úszást
Új medence, új gála
A megújulás szellemében mindehhez új nevet is választottak. Ezúttal dr. Seregélyes István, Zalaegerszeg első úszóedzője tiszteletére rendezik a kulturális blokkal kibővített sportprogramot.
Pataki János sportos előélettel bír. Fiatal korában számos sportágban kipróbálta magát, legnagyobb sikert az úszásban ért el. Felnőtt korbán azonban a túlsúly ellen küzdött, mely harcban jó támaszra lelt az úszásban. Napi szinten rótta a hosszokat, közben a sporttársak között új barátokat is talált.
Illusztráció (Forrás: ZalaMédia archív/A.L.)
- Mindennapos vendéggé váltam az uszodában, hiszen az úszás az egyetlen sport, mely nem terheli az ízületeket. Egészséges mozgásforma, mely sok energiát kivesz a szervezetből, ezért a fogyást segíti. Idővel neveztünk Keszthelyre és Dunaújvárosba 24 órás úszásra, én szerveztem a csapatot az uszodai ismerősökből. Majd eldöntöttem, hogy ilyent Zalaegerszegen is lehetne rendezni. Nemcsak az egészséges életmód, az úszás népszerűsítése miatt jó, hanem csapatszellem erősítésre, munkahelyi közösségnek, baráti társaságoknak, családnak egyaránt. Jó hangulatú kikapcsolódás, ahol nem a nyerés az elsődleges cél, hanem a tisztes helytállás. Az egyéb programokkal egyeztetve, január végét jelöltem ki erre a célra – mondta Pataki János. – 10 csapat mindig megvolt, öt pályán ez ideális is. 70-80 százalékban amatőr indulókkal 6-74 év közötti korosztállyal.
- Hogy fogadta az ötletet az uszoda?
- Bánhegyi Péter volt a vezető, örömmel állt az ügy mellé.
Pataki János (Fotó: Bánfi Kati)
- A megújult intézményben hogyan tovább?
- A szervezés elején vagyunk, de már 10 csapatot most is jegyeztünk. Az új uszodában 10 pálya van, melyet akár lehet felezni is, a lehetőségek nagyon megnőttek, jó lenne ezt kihasználni, hiszen akár 40 csapat indulását is meg tudnánk oldani. Kevés szabály van, de az a legfontosabb, hogy a csapatból valakinek mindig úszni kell, az úszásnemet szabadon lehet választani, a másik csapatot nem lehet akadályozni. Egy csapat pedig minimum 16 főből álljon. Mivel ez verseny is, a leúszott hossz dönti el a sorrendet, melyet 30-40 versenybíró mér. A program fővédnöke és támogatója Balaicz Zoltán polgármester. Ezenkívül számos felajánlás érkezett a versenyzők ellátása kapcsán. Bár nevezési díj van, de ez a költségeknek csak egy részét fedezi. A sporton kívül jótékony célt is szolgálunk, a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára (a részletes versenykiírás az alapítvány honlapján olvasható).
- Izgul már az mostani verseny miatt?
- Nem vagyok izgulós, meg ez már a hetedik alkalom lesz. Az igaz, hogy sok mindennel jár, sok mindenre kell figyelni. Emberekkel kell foglalkozni, összehangolni, egyeztetni, ami a legszebb és legnehezebb feladat. Sok önkéntes segíti a munkát, köszönjük a támogatók hozzájárulását. Sok mindenre csak akkor mondhatom, hogy végleges, ha már elmúlt a verseny. Nagyon szeretném, ha Zalából több városból is jelentkeznének, nemcsak a megyeszékhelyről. Talán idén Keszthelyről és Nagykanizsáról is lesz csapat, egyébként az egész ország területéről várhatók résztvevők. A versenysorozat jövőjét alapozná meg, ha jól indulna ez a start az új uszodában – fejezte ki reményét a szervező.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhet -
rovatunk hírei
Egerszeg Búcsú 2025.Egy hét a Berkenyésben - Falusi vendégasztal ZalalövőnFénybe zárt harmónia14. Hottói BábparádéDombérozzunk a Piacon!//IX. Göcseji DombérozóKutyás délelőtt a KutyAngyalokkalHarcsa Veronika, Gyémánt Bálint duó/KeszthelyFest 2025Krimi a javából - interaktív nyomozós városnéző sétaHrutka Róbert: Láthatatlan szépségLaZala 24 órás jótékonysági futás a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónál