Vezető hírek
A szívgyógyászatért báloztak
A biztonságos és a minőségi betegellátásért
Borsosné Pál Ildikó, Vigh László, dr. Rashed Aref, dr. Gasztonyi Beáta, Bali Zoltán
A Zalai Szívgyógyászatért Alapítvány 1994-ben, egy időben jött létre a szívsebészeti osztállyal, amit már 29 éve segítenek különféle eszközök biztosításával, a dolgozók továbbképzésének támogatásával és munkakörülményeik javításával. Borsosné Pál Ildikó, a kuratórium elnöke köszöntőjében a szívsebészet 20 éves jubileumi báljára is visszaemlékezett, amelyen az osztályon műtött betegek is részt vettek. Az újjászerveződött alapítvány 2019-ben rendezte meg első bálját. A pandémia közbeszólt, így a második bálra 2023-ig kellett várni. Ezen időszak alatt a támogató vállalkozásoknak és szervezeteknek köszönhetően 28 millió 600 ezer forint értékű eszközt tudtak átadni az osztálynak. A kuratórium elnöke bejelentette, hogy idén először jutalmaznak két dolgozót kiváló és áldozatos munkájukért.
Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere, kuratóriumi tag nevezte meg a két díjazottat, Kocsmárné Molnár Éva nővért, aki a kezdetek óta munkatársa a szívsebészetnek, valamint Sényi Zoltán műtőssegédet, aki 2011 óta dolgozik az osztályon. (Nem voltak jelen a szombat esti rendezvényen, mert ügyeltek – a szerk.)
A szívsebészet tevékenységét méltatva gratulált a díjazottaknak Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos. Dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD, a kórház főigazgatója azt emelte ki, hogy a szívsebészet egy végtelenül racionális szakma, a bál ennek ellenkezője, melynek megszervezésében szintén ott van az osztályra jellemző belső kohézió. A támogató cégek nevében felszólaló Balogh Ádám a megelőzésre hívta fel a figyelmet, utalva arra, hogy egy cég gazdasági teljesítményében meghatározóak az egészséges munkatársak.
Dr. Rashed Aref, a szívsebészet osztályvezető főorvosa felidézte, hogy az első bál 15 millió forintos bevételéből koszorúér véráramlás mérőt szereztek be. Az országban csak a zalaegerszegi szívsebészeten alkalmazzák ezt az eszközt, amellyel a műtét alatti infarktus kockázata 4-ről 0,6 százalékra csökkent. Hatmillió forintos éves fenntartási költségét szintén a támogatók, illetve az alapítvány által tudják biztosítani. Az osztályvezető főorvos a biztonságos és minőségi betegellátás feltételei, és így a célok között említette a szakmai fejlődést, a minimál invazív koszorúér- és a szívbillentyű-műtétek számát nulláról 18, majd 30 százalékra emelését. Továbbá a műtét előtti kivizsgálás protokolljának újragondolását, valamint a műtétek utáni sebfertőzések megelőzését negatívnyomású sebkezeléssel, amit itt vezettek be elsőként az országban. Méltatta, hogy a szívsebészeti osztály egyetemi tanszékké vált a kardiológiai osztállyal együtt, ahol az elmúlt pár évben több katéteres eljárást vezettek be. Mint fogalmazott, egymást erősítik a fejlődés útján, amiért köszönetét fejezte ki dr. Lupkovics Géza osztályvezető főorvosnak, a kórház orvos-igazgatójának.
A támogatók nagy értékű tombolaajándékokat ajánlottak fel, amellyel hozzájárultak az Arany Bárány Hotelben tartott jótékonysági bál bevételéhez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen