Vezető hírek
Retro véradás sörrel, virslivel
A nyári hónapokban kevesebben adnak vért, mivel a rendszeres véradók közül sokan elutaznak. Arra hívnám fel a figyelmüket, hogy bárhol is töltsék szabadságukat az országban, ha lehetőségük nyílik véradása, éljenek vele. Természetesen csak akkor, ha egészségesek, illetve ha lejárt a két véradás közötti 50-60 napos várakozási idő – mondta dr. Dancza Tímea vezető főorvos. – Azokat, akik itthon vannak, szeretettel várjuk ide a Zárda út. 4. szám alá, a zalaegerszegi vérellátóba. Retro véradás nevet visel a kampány, ezért a Vöröskereszt megyei szervezete virslivel, sörrel, kis ajándékokkal valamint zenével is készül a jó hangulat érdekében. Nagyon bízunk benne, hogy idén is sokan élnek a lehetőséggel, és itt bent is jól érzik majd magukat a véradók, mert az építkezés miatt most nem tudjuk felállítani a rendezvénysátrat az udvaron.
Zala megyében három nagy kórház is működik. Ezek közül a zalaegerszeginek a szívcentrum miatt állandóan nagy a vérigénye. A vezető főorvos elmondta, egy-egy komoly szívműtét 6-8, akár 10 egység vért is igényel, ezért egész évben nagy számmal hívnak be sürgősséggel véradókat. A zalaegerszegi mellett még két nagy kórház működik a megyében, melynek vérigénye jelentősen megnőhet nyáron. A nagykanizsai kórháznak az M7-es autópályán előforduló balesetek következtében, a keszthelyi kórháznak a Balaton-parton nyaraló rengeteg turista miatt jelentkezik nagyobb vérszükséglete. A nyáron egyébként kevesebb műtét van, hiszen az orvosok, nővérek is szabadságra mennek, de az előbb említett három ok miatt ez az időszak még nagyobb figyelmet kíván meg a biztonságos és folyamatos vérellátás érdekében.
A zalaegerszegi vérellátóban évente 12 ezer egység vért vesznek le, amit fel is használnak a kórházak. A gondot az szokta okozni, hogy általában mindig abból a vércsoportból van kevesebb, melyre nagyobb igény lenne. Napi ötven egység levett vér egy munkahéten egyenletessé tenné a kívánalmakat, ezért is kérik a lakosságot, hogy aki teheti, az adjon vért.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos családjával (2. kép) éppen a felhívás miatt jelentkezett véradásra. Elmondta, Felsőrajkon, ahol húsz évig volt polgármester, rendszeresen szerveztek véradásokat, melyen ő is részt vett. A nyár valóban kiemelten nehéz időszak a vérellátásban, ezért ad most vért feleségével és egyik lányával együtt, hogy másokat is családi véradásra buzdítson.
Biztató, hogy ott-jártunkkor is sorban jöttek az emberek vért adni. Rendszeres véradók vagyunk mindketten, nullás, Rh-pozitív vércsoportja miatt férjemet telefonon is szokták hívni. Egyszerűen örülünk, ha tudunk segíteni – mondta érdeklődésünkre Kocsisné Kovács Izabella.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata