Betyárok és betyárélet Zalában

A sok érdekes tárgyat felvonultató tárlat – melyen a Gyenesdiási Dalárda tagjai nótáztak – a két zalai intézmény egymást kiegészítő tárgyi anyagát hozta egy fedél alá, a megyei levéltár segítségével.

Havasi Bálint a Balatoni Múzeum igazgatója kiemelte: ez a tárlat a két múzeum közös együttműködése révén, közös gondolkodása alapján jött létre. A megyei múzeumi szervezet 2013-as megszűnésekor, a tagintézmények önállósodása után sokan a múzeumok halálát vizionálták, de szerencsére nem lett így. A keszthelyi múzeum sem halódik, mióta a Balaton fővárosához került. A négy évtizedes kapcsolatok ráadásul még erősödtek is a megyei múzeumi szervezet „kimúlása” után, aminek eredménye ez a remek bemutató is.

Köszöntőjében Ruzsics Ferenc polgármester arra helyezte a hangsúlyt, hogy a város büszkesége a Balatoni Múzeum, ahol a város sokszínű kulturális életét erősítendő, hónapról hónapra nagyszerű meglepetésekkel készülnek. Az időszaki tárlat is nagy közönségsikert hozhat, hisz igazi bitófát és kármentőt (léccel elkülönített csárdai védett tér) is elhelyeztek benne.

Száraz Csilla, a nagykanizsai múzeum igazgatója a helyi kiállítás kurátoraként Gyanó Szilvia néprajzkutatót köszöntötte, aki a kooperációt erősítendő, heti egy napot a kanizsai intézményben is dolgozik. Egy háttérkutatás segítette, hogy a raktárakban porosodó darabok életre keltek és egy színvonalas bemutatóban teljesedtek ki.

Kardos Ferenc néprajzkutató a 18-19. századi társadalom különös státuszú, kis létszámú, a korabeli hírek címlap sztoriját adó betyárok világáról mesélt. Ők felváltva, rablásból, útonállásból és pásztorkodásból tartották fönn magukat. A kódorgók, bujdosók, csámborgók többsége megelégedett a lopással, fosztogatással, a fenyegetéssel szerzett vagyonnal, de voltak kegyetlenkedő, gyilkos bandák is, akiket a köznyelv haramiáknak, zsiványoknak hív. A szegénylegényeknek saját életükön kívül nemigen volt vesztenivalójuk.