Vezető hírek
58. alkalommal rendeztek Díszmadár kiállítást
A 24 fajt vonultattak fel a kiállításon
Gecse Péter alpolgármester és dr. Vörös Zéta, a szervező egyesület elnöke nyitotta meg a rendezvényt március 8-án délelőtt. Az alpolgármester arról beszélt, hogy ez a kiállítás jól illeszkedik a város zöld koncepciójához. Természetbarát szemléletre nevel, a gyerekeket, családokat szólítja meg, civil szervezetek kapcsolatait erősíti.
Vörös Zéta elmondta, közel 1000 madár látható a két napon át látogatható kiállításon. A szárnyasok éppen a januári világbajnokságot igyekeznek kipihenni, és bár a tenyésztők számára nem kedvező ez a március eleji időpont, de már annyira hozzátartozik Zalaegerszeghez ez a sokak által várt rendezvény, hogy marad a megszokott időpont.
A 24 fajt felvonultató madárkiállításon új fajjal is büszkélkedhettek az idén. Ez a bizonyos kis madár, bár küllemében kevésbé feltűnő, de a szakértő madarászok szemében érdekesség, a fehér sapkás nádi pinty. Elhangozott még, hogy az idén a madárinfluenza miatt nem nemzetközi a kiállítás, de az ország több pontjáról érkeztek a díszmadár tenyésztők, akik számára ilyenkor elmaradhatatlan a szakmai kerekasztal-beszélgetés. A tenyésztők egyébként inkább a falvakban élnek, míg régen számos tárasasházi lakásban is voltak madarak – leginkább a ma is legnépszerűbbnek számító hullámos papagájok – ma már inkább a vidéki madárházakban tartják ezeket a hobbi-állatokat. A madártartási kedv újból fellendülőben van, tette hozzá Vörös Zéta örömmel.
A kiállításhoz az idén is társult verseny, ahol neves bírák döntötték el, mely madarak legyenek a szépek legszebbjei. A programot nagy számban a gyermekes családok látogatták. Számukra a madarak nézegetése mellett kézműves programok, illetve papagájshow kínált szórakozási lehetőséget.
A rendezvényt a városi önkormányzat támogatta, az egyesületből 15 fő vett részt a szervezésben-lebonyolításban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e Botfán -
rovatunk hírei
Megújul a Viruló Kert Baráti EgyesületHoppláda a Griff BábszínházbanMikrozöldek a könyvtárbanHány köztéri szobor fér el a városban?A Honvédmenház története a Göcseji MúzeumbanJókai Mór ideiglenes élő szobra a Hevesi Sándor SzínházbanMegemlékezés tartottak a Zalaegerszegi Egyetemi KözpontbanA márciusi ifjakra és a szabadságharcra emlékeztek ZalaegerszegenTóth László márciusi zongorakoncertjére minden jegy elkelt, április 3-án lesz ismétlés„Szokatlan hódolat ez…” – Deák Ferenc és kortársai top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isHány köztéri szobor fér el a városban?Növekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett