Vezető hírek
A modellezés türelemjáték
Wolfpack makettverseny- és kiállítás az Apáczaiban
Így az eredeti 27 kategóriát 30-ra bővítette a 15 tagú zsűri, melynek tagjai több órai munkával tudták csak elbírálni a bemutatót. Végül száznál több oklevéllel és kategóriánként helyezésekkel ismerték el a modellezők aprólékos munkával járó hobbiját, ismertette Szekér Géza (képünkön), a rendezvény főszervezője, a Wolfpack baráti kör tagja.
- Az eredeti célunk, hogy hozzunk össze egy programot Zalaegerszegen, megvalósult. Bár az idén nem nemzetközi a verseny, a horvátok és az osztrákok nem tudtak jönni, sok olyan versenyző is részt vett, akik egyébként még nem is jártak a városunkban – mondta Szekér Géza. – Nagy volt már az igény is, hiszen az év elején Miskolcon volt csak ilyen verseny, aztán maradtak az online lehetőségek. Voltak olyan kategóriák, ahol nagyon sok munka érkezett, ezért alkategóriákra bontottuk azokat, például a hajóknál, autóknál, egész alakos figurák és mellszobrok esetében. Érdekességek is akadtak a harckocsik és veteránautók között.
- Voltak-e női indulók is?
- A junior kategóriában, illetve a figuráknál, mivel a hölgyeket a haditechnika kevésbé érdekli.
- Van-e utánpótlás, mekkora a juniorok és a gyerekek érdeklődése a modellezés iránt?
- Egyre kisebb sajnos. Ez egy olyan tevékenység, amivel sokat kell foglalkozni, nincs egyből eredmény. A türelem a hozadéka ennek a hobbinak.
- Anyagilag megengedhető-e?
- A kezdő készletekben vannak egészen olcsók is, egyébként a modellek árának felső határa a csillagos ég.
- Az idén az ÁMK tornacsarnoka volt a helyszín. Mennyire vált be?
- Sokkal jobbnak bizonyult, mint a korábbi. Áttekinthetőbb, egy helyen vannak a kiállítók és a börzézők.
A kiállításhoz csatlakoztak többek között a Főnix Modellező Sportegyesület, katonai toborzók, illetve római légiós felszereléseket is lehetett látni. Mivel a rendezvényre a nevezés és a látogatás is ingyenes volt, ezért a szervezők azt kérték, hogy, aki teheti, a Bogáncs Állatmenhelyet támogassa felajánlásokkal egy kis kutyasimogatóért cserébe.
- A házigazda intézmény ingyenesen bocsátotta rendelkezésre a termet. A vezetőség és a munkatársak teljes mértékben partnerként álltak a rendezvény mellé. Szintén köszönettel tartozunk a településrészi képviselőknek és egyéb felajánlóknak, akik a díjazást támogatták – mondta kérdésünkre válaszolva Szekér Géza.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban