Vezető hírek
A művészet (is) gyógyír
A portrékat szereti a legjobban
Bár az alkotó kedvenc témája a portré, és ezen belül is egy nehezebb terület, a fotografikus megjelenítés motiválja leginkább, ettől eltérő témájú képeket is tartalmaz az első önálló kiállítása. A megnyitón elhangzott, a művész lelki világát tükrözik mindig az alkotások. Ez jelen esetben nemcsak a szomorúság, hanem a vidámság váltakozása, azaz, Takács Andrea nemcsak akkor alkot, amikor fájdalma, hanem amikor öröme van.
- Hullámvölgyek jellemzik a lelkemet, van, amikor tükörsima és süt a nap, máskor bánat uralja. Már gyerekkoromban is szerettem alkotni, az Ady-iskola hatosztályos gimnáziumában grafikát és kerámiát tanultam Fischer Györgytől és Németh Tamástól. Sajnos már egyikük sincs közöttünk, nagyon sokat köszönhetek nekik. Aztán úgy hozta az élet, hogy más irányba indultam és teljesen letettem a ceruzát 23 évre. Nem volt inspiráció. Aztán újból rajzolgatni kezdtem és rájöttem, hogy megy még ez, csak fejleszteni és gyakorolni kell a technikát. A mostani kiállításon az összes képem látható, a nagyon kezdőtől a mostaniig. Portrékkal kezdtem, mert azt szeretem legjobban és innét az érzelmeket megjelenítő képekig vitt az út.
- A kiállítást valóban az arcképek uralják, de ha körbe nézünk, látszik, hogy az állatvilággal is rokonszenvez.
- Nagyon szeretem a kutyákat, ezért is van több képem róluk, és a színeket is, ezt a színes alkotásokkal próbáltam kifejezni – mondja nagyon derűs arccal és még néhány témacsoport fellelhető a képek között, az épületek, a „nőcis” és az angyalos rajzok.
A megnyitó Lóránt Zsolt fraktálgrafikus tisztje volt, akivel néhány évvel ezelőtt közös kiállítása volt Takács Andreának.
- Azt figyeltem főleg, hogy amióta nem láttam a munkáit, miben változtak azok. A technikája javult, a témák szélesedtek és így rajzolni senki sem tud, csak ő. Mára már elmosódott a határ az amatőr és profi alkotók között, a lényeg, hogy a képek nagyon jók, erről érdemes beszélni – mondta Lóránt Zsolt.
A megnyitón közreműködött Tímár Levente gitártanár és az alkotó 10 éves kisfia, Alessio Ganapini, szintén gitárral. A kiállítás május 13-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon