2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Beszélgetés a kunyhó csöndjében

2018. december 19. szerda, 17:13
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
Van egy elvarázsolt hely a városban, ahová főleg a nőket várják, akik testileg, lelkileg, szellemileg kívánnak gyógyulni. A Holdkunyóba a misztikus Luca napján tértünk be.

 Négy éve működik ez a hangulatos nevű elvonuló hely a Kertvárosban, Horváth Judit vezetésével.

- Gyerekkorom óta érdekel a keleti filozófia. Lakott akkor a házban egy tudós ember, aki sokat beszélgetett velem. Aztán gördült az élet, jött a saját család, a sport (senior atlétika világbajnok), de az érzés, érdeklődés valahol megmaradt. A test amúgy is sok mindent visszajelez, főleg, ha nem a számunkra fontos úton járunk. 21 évig dolgoztam gyógymasszőrként és természetgyógyászként, aztán érzetem, hogy itt a váltás ideje. Most főleg jógaoktatással foglalkozom, meditációval, relaxációval, mandalafestéssel, szakrális tánccal, dobos szertartásokat és az évkörhöz tartozó szertartásokat vezetek.

- Gondolom többségében nők veszik ezeket a lehetőségeket igénybe.

- Igen kialakult egy női kör, akiknek ápoljuk a lelkét. Manapság szinte minden asszony, nő lelki sérüléseket hordoz. Ez jöhet az ősöktől, az ebbéli vagy előző életekből. Ezt a sok elnyomott sebet gyógyítani kell. És az itt és mostban ezt lehet is. Nagyon nagy lehetőség ez és nagy feladat. Ami pedig napjainkban leginkább negatív irányba tud vinni az a félelem és a féltékenység.

- Az év kezdethez is tervezel valamilyen szertartást?

- Januárban a célokon van a hangsúly. Nagyon fontos a tervezés, és a kívánt dolgok megerősítése különböző módokon.

- És aki annyira rossz passzban van, hogy nem tud célokat sem kitűzni?

- Akkor hagyni kell magad sodródni. Mintha ráülnék egy varázsszőnyegre és hagyom, hogy a számomra legjobb helyre repítsen. Vannak az életben fájdalmas dolgok, de tudni kell, hogy ezeket felvállaltuk. Nem rosszak, hanem tanítások. Ha így fogjuk fel, akkor nem a sebeinket nyalogatjuk, hanem megpróbáljuk a körülményekhez képest a legmagasabb szintre építeni magunkat. Aki mélyre süllyed nagy tudást, nagyon értékes tapasztalatokat szerezhet. Van, amikor engedni kell, hogy zuhanjunk a sötétbe. Gondolkodj el ott és rátalálsz arra, ami feldob és lehet magasabb szintre, mint ahol előtte voltál. Aki megérti, hogy mindez tanulási folyamat másképpen viszonyul az életéhez, a mindennapok eseményeihez. Az ember három dimenziós, test, lélek és szellem együttese. Ha ezek között a részek között nincs összhang, az betegséghez vezet. A lélek nyelve a szeretet és amikor például egy nagyon fájdalmas esemény miatt, szinte megfagy valaki, nem képes érezni, akkor a szellem az, aki megpróbál kiemelni ebből a helyzetből. A hittel. Hogy el tudd fogadni, hogy az élet megy tovább és így is értelme van. Fordított esetben, ha a hitünk rendül meg, akkor a feltétlen elfogadás, a szeretet lendíthet túl a dolgokon.

- Ha már boszorkányos Luca napon beszélgetünk, mit kell még tudni napjainkban a nőkről?

- Nem tudják megélni a nőiségüket. Nincs rá idő. Nem képesek élni azzal a csodálatos teremtő erővel, amit a természettől kaptunk. Elveszett a tisztelet is irántunk. Mintha fátyolt dobtak volna ránk, hogy ne lássuk, amit tudunk. Sok része van egy nőnek. Kislány, szűz, anya, bölcs nő, amazon, szajha, bába, banya. Ezen archetípusok dominanciája a napon belül is változik. Nincs olyan hogy férfias nő, hanem inkább az amazon, harcias énje az erősebb valakinek. Sok a stressz, túl sokat kell dolgozni, sok helyen helytállni a nőknek. Ezért nem jut idő az intuitív képességekre, befelé figyelésre, hogy mindent szertartásban tegyünk. Pedig legalább gyertyát, füstölőt gyújtani mindenkinek ajánlott, ahogy szép dolgokkal körülvenni magunkat és kicsit a belső csendre figyelni. És ebben a lelassulásban, lehet, több dolgot véghez tudunk vinni, mint a külvilágban rohangálva.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK