2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Halló, itt vannak!

2017. szeptember 21. csütörtök, 14:18
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) Zalaegerszegen tartotta XXX. országos találkozóját a közelmúltban. A módszertani gyűlés fő témája a szolidaritás többféle aspektusból volt. A rendezvényen került sor a Szabó Pál díjak átadására is.

Magyarországon 1970. óta működnek telefonos lelkisegély szolgálatok, dr. Szabó Pál kezdeményezése révén. A nyitány Debrecenhez köthető, jelenleg országosan 19 ügyelet áll rendelkezésre. Zalaegerszegen 1989-ben indult ez a fajta segítőmód dr. Győri László pszichiáternek köszönhetően. A szolgálatot 1990-től kezdődően a Zalai Mentálhigiénés Egyesület működteti, mint ahogy az ország összes szolgálatának hátterében valamely civil szervezet áll. Az ügyelők pedig önkéntesként végzik az időnként életmentő feladatot (a statisztika szerint a hívásoknak több mint a fele valódi élet - és lélekmentő segítségkérés).

Éves szinten 150 ezer hívót hallgatnak meg

Lelkisegély telefonszolgálatok találkozója Zalaegerszegen

- Frontvonal ez, akár a mentősök vagy más sürgősségi feladatot ellátók munkája. Vész esetén a telefonban elhangzó néhány jó szó segíthet a bajban, vagy megelőzheti azt – mondta köszöntőjében dr. Beneda Attila, EMMI helyettes államtitkár. Majd hozzátette, a mai világ nem erről szól. Nem jellemző sem a szolidaritás, sem egymás meghallgatása, az emberi kapcsolatok kerültek a legnagyobb veszélybe, az internet korában. – Ez a szolgálat bizonyítja, hogy nemcsak net és bizonytalan chat létezik, hanem a vonal túlsó végén egy húsvér ember, aki empátiával van azokkal, akiknek valami miatt nagyon nehéz.

Az országos gyűlésen közel 200 ügyelő vett részt, köztük a házigazda 10 fős csapat, akik egyébként anonimitásban végzik munkájukat, éves szinten 150 ezer hívót meghallgatva.

- Audiencia ez. A társadalom meghallgatása. Egyre több a probléma és egyre kevesebb a meghallgató. Mi aktívan hallgatunk, figyelve arra mi morajlik a társadalom mélyén. Egyre több a krízishelyzet – mondta dr. Varga Gábor a LESZ elnöke. Hozzátette, egyes szolgálatok 24 órában működnek, a kapcsolási rendszerük pedig mindig a szabad vonalhoz irányítja a hívót, így a telítettség sokat javult. A hívások száma azonban megkétszereződött, mióta a határontúli magyarok is bekapcsolódtak a rendszerbe (az ő képviselőik is részt vettek a gyűlésen, ahogy Lengyelországból is érkezett vendég nemzetközivé téve ezzel a találkozót).

Zaleczky Elza, a Zalaegerszegi Lelkielsősegély Telefonszolgálat vezetője megjegyezte, a legtöbb problémát az elmagányosodás, vagy ennek érzése okozza. A szolgálat eredetileg a magas öngyilkossági szám miatt keletkezett, tehát valódi életmentő feladatot is ellát alkalmanként, de számtalan egyéb krízisproblémával telefonálnak a bajba jutottak.

Győri László vehetett át elismerést

A két és fél napos országos gyűlés nyitó napján adták át, immár 14. alkalommal a Szabó Pál díjakat, melyben zalai érintettek is voltak. Így dr. Győri László, a zalaegerszegi szolgálat alapítója, mentora, önkéntese és Velkey Péter az önkormányzat humánigazgatási osztályának vezetője, aki a szolgálat támogatásáért kapott elismerést.

A megnyitón köszöntötte a résztvevőket Balaicz Zoltán polgármester is, a konferencia előadói között volt többek között Christine Duvivier a nemzetközi szolgálat (IFOTES) elnöke.

A telefonos segítség mindenféle, tehát mobiltelefonról is ingyenesen hívható a 116-123-as európai uniós, rövidített (nem kell előtag) számon. A mottó pedig, beszélni a problémákról, az első lépés a megoldásuk felé.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)