2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

„Természetesen Gyenesdiás!”

2016. május 16. hétfő, 08:56
Címkék: Közélet
Létünket, gyarapodásunkat nem csak az egyre élénkülő idegenforgalomnak köszönhetjük, hanem az aktív közösségi életnek is. A Nyugat-Balaton térség egyik legdinamikusabban fejlődő településének polgármestereként lenyűgözve tekintek környezetünk áldott kincseire, a tetterős civil szervezetekre és az itt folyó jelentőségteljes oktató-nevelő munkára, a művészeti tanszak értékeire – büszkélkedett Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere.

Már a főszezonra készülődnek

Mint kiemelte: a jelentős tartalékra építő, komoly céltartalékkal bíró, racionális, pályázati önrészeket jócskán magában foglaló költségvetésünkből megfontoltan gazdálkodunk. A fürdés, vízi sportok, vitorlázás, horgászat, lovaglás, íjászat, lövészet, természetjárás, magyar kultúra, visszatérő kulturális és sportrendezvények, a folklór, a gasztronómia miatt, évszakoktól függetlenül, ideális célpontja lettünk a bel- és külföldi turistáknak. Nálunk ugyanis minden korosztály színvonalas és árban is kedvező nyaralási lehetőségre számíthat.

– Hogyan készülnek a főidényre? – tudakoltuk elöljáróban a polgármestertől.

– Józan bölcsességgel, újult erővel, a kitaposott úton járva, a részletekre is figyelve igyekeztünk öszszehangolni a felkészülést. A fejlesztési elképzeléseinket régtől fogva a költségtakarékosság és az energiahatékonyság jellemzi. A strandok és a zöldterületek felújítása, gondozása mellett a nyári programok előkészítését is megkezdtük. A közintézményeink hőszigetelését és az iskola tetőszerkeze-tének megújítását 149 milliós KEOP pályázatból valósítottuk meg.

Az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatására kapott 112 millió forint felhasználásával, mintegy 10 kilométer hosszúságban elkezdtük felújítani a belterületi köz- és gyűjtőútjaink zömét és sok milliót költünk a járdák rekonstrukciójára és a csapadékvíz-elvezetésre is a Lőtéri utcában, ahol kétoldali útpadka-stabilizációs munkák révén válik szabályozottabbá az esővíz lefolyása. Májusban melegaszfaltos megoldással kilenc utcát teljesen, négyet pedig részlegesen megújítunk. Az Iskola utca 20 millió forintba kerülő csatornázásával és ivóvíz-gerinchálózatának kiépítésével egy „előköz-művesítési" folyamatot indítottunk el, ami a CSOK-ot igénylő fiatalok számára jelent jelentős könnyebbséget.

Az első negyedév legfontosabb nagyközségi történéseként pedig egy közel 100 milliós ESCO típusú beruházás részeként, faluszerte LED-es lámpákra cseréltük és bővítettük a közvilágítást. Az új 795 lámpás világítástechnika előnye, hogy javítja a köz- és közlekedésbiztonságot, továbbá használatukkal akár ötvenszázalékos energia-megtakarítás is elérhető. Százszázalékos támogatási intenzitású pályázatok beadásával szeretnénk fejleszteni a közétkeztetést és az étkezdénket, megújítanánk és biztonságosabbá tennénk a két strand közötti kerékpárút közlekedési feltételeit.

Új épületet hozunk létre a gyermekorvosi rendelő és a védőnői szolgálat részére és nagyon várjuk a rég áhított iskolai tornaterem pályázati kiírását is. Egy TAO V. jelzésű pályázathoz kapcsolódva a Kinizsi Sportegyesület negyedezer férőhely kialakításával bővítette a focipálya lelátóit. A Turisztikai Egyesület is beadott egy pályázatot, ami a helyi idegenforgalom fejlesztését segítheti majd.

– Fejlődik a horgászturizmus is?

– Hogyne. Hatalmas erővel. A horgászturizmus feltételeinek javítását is a civilekkel partnerségben, pályázatok segítségével kívánjuk megoldani. A Gyenesdiási Horgász és Vízisport Egyesület elnöksége aktívan igyekszik koordinálni a pecás turizmus értékeinek népszerűsítését. Megtartottuk a Diási Játékstrandon a szokásos pünkösdi nyílt, egyéni fenekezős horgászversenyt, illetve április utolsó hetében rendezték a Magyar tenger történetének legnagyobb pontyhorgász-versenyét, a gigantikus IBCC-t, a II. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupát, amelyre 17 országból 82 csapat nevezett.

Gyenesdiás mindkét strandját összesen négy csapat foglalta el, küzdve az időjárással és azért, hogy minél több és minél nagyobb pontyokat fogjanak. Közülük egy német team akasztotta meg a verseny idei legméretesebb halát. A csodálatos tükörpontyot a csapattagok a stábtagokkal együtt szinte mindenki totemként rajongta körül. A brutális szépségű kapitális tükörponty a 23 kilós súlyával tényleg pompás látvány volt. Az első Balatoni Hal- és Termelői piac már április elején megnyitott és a tematikus hétvégéken sokszor előkerül majd a hal, mint gasztrokulturális érték.

– Sikerült előrelépni a strandok modernizálásában?

– A tó magas vízállása nehezítette a munkálatok megkezdését. Ha a Gyenesi Lidóstrandot is egy megújult arculatú, korszerűbb létesítményeket magában foglaló egységként szeretnénk látni, akkor már most ősszel meg kell kezdeni a tervezett kapuzat és új vizesblokk építését. A strandi büfésekkel is tárgyalni fogunk egyes épületek áthelyezéséről, illetve a szennyvízcsatorna-hálózat korszerűsítéséről, a közművek kiváltásáról. A gyorsöltözők számát új egységgel bővítjük és ide is kerül néhány vízijátékelem. Egy szebb strandkép kialakítása a fő cél. A strand két oldalán az iszapot és az ide benőtt növényzetet már eltávolítottuk, illetve a befolyó csatorna oldalát is sikerült a hídig kitisztítani.

A Játékstrandunkon teljesen megújul a napozófelületi játszópark és az itteni óriási játékhajó. Fejlesztünk több játszótéri elemet, a plázst felújítjuk, és vízi játékeszközöket telepítünk. A Balatonon elsőként elvégezzük a kismamák és kisgyerekek védelmére, a gyermekpancsoló vízfelületét leárnyékoló, UV-blokkoló napellenző szerkezet kiépítését, ha a térségfejlesztési pályázatunk sikert hoz. A családbarát strandon gyermekmosdót, piszoárt és kézmosót helyezünk el. A szaniterek beszerzése mellett a mozgássérültek illemhelye is vonzóbb formáját mutatja majd.

Megújítottuk a strandi épületek, az öltözőkabinok tetőszerkezetét és csatornarendszerét. A Kárpáti szobor környezete is elegánsabb lesz. Az ökológiai gondolkodás jegyében figyelmet fordítunk a környezettudatos vízhasználatra. A szezonig elvégezzük a központi vizesblokk teljes felújítását és a főidény kezdetére lehetővé válik a mobiltelefonos strandjegy váltása is. A nagy fák ifjító metszésével már végeztünk és a strand bejáratánál két évelő virágágyat is kialakítunk. A vendégéjszakánként fizetendő idegenforgalmi adó mértéke idén nem változott.

– Van-e, lesz-e változás a programok kínálatában?

– Április közepén immár tizedik alkalommal rendeztük meg az iskolában az „Öko Napokat", a „Természetesen Gyenesdiás" akcióprogramot. Az óvodánkban is szerveztünk szemléletformáló „zöld hetet". A Forrásvíz Természetbarát Egyesület lelkes közössége immár 18. alkalommal szervezte meg a „Rügy-fakadás – Tavaszünnep" kulturális és környezetvédelmi szabadtéri programját. A Dunántúlról félezer iskolást mozgatott meg a gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által tizenkettedszer megrendezett drámajáték, vers- és prózamondás, ipar- és képzőművészet, népdaléneklés és néptánc kategóriákban; Somogy, Veszprém és Zala megyében meghirdetett Gergely-napi művészeti fesztiválja, de a kétfordulós „Tiszán innen – Dunán túl" országos népdaléneklési verseny itteni döntőjén is hétszáznál több tanuló vett részt.

A Balatoni Nyitott Napok kiemelt rendezvénysorozat keretében a turisztikai egyesület és Somogyi Zoltán Max gasztroblogger szervezésében a Természet Háza Látogatóközpont adott otthont az I. Balatoni Barista Bajnokságnak. A II. Gyenesi Íz-lelő izgalmas gasztro-túrán öt vendéglátóhely kínálta egyedi, e napra elkészített menüjét. A Darnay-pince rendezvénypajta és piknikkert újragondolva, megújult tartalommal, változatos gasztro- és zenés programokkal nyitotta meg kapuit.

A Pünkösdi Szezonnyitó után lesz Keszegfesztivál, rock and roll fesztivál és szervezzük a Bornapokat, a Községházi estéket, majd a Szent Ilona búcsút. A kiállításokon és tárlatokon kívül kosárfonótábor, hagyományőrző és sportnap, holdfény-, gyalog- és barlangtúra, kispályás foci emléktorna, roncsderbi, motorverseny, Festetics-vágta és erős emberek versenye is színesíti majd a nyári rendezvénypalettát. Mindenkit szeretettel vár programjain Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton egyik legszebb üdülőfaluja!

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK