Vezető hírek
A ZÁÉV értéket teremt épületeivel
Harcjárműgyár, Mindszentyneum, atlétikai központ
A Mindszentyneum épülete Zalaegerszegen
– Milyen évet zárnak? – Deák Gábort, a ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatóját kérdeztük.
– A korábbi éveket a koronavírus-járvány, az ideit már a háború is nehezítette. Az Ukrajnában kialakult konfliktus miatt tovább emelkedtek az építőipari anyagok árai. Az építőipart sem kerülte el a válság. Az Építési és Beruházási Minisztérium szeptember 19-én kelt döntése társaságunkat is nagymértékben érintette, hiszen számos olyan állami beruházás nem indulhatott el, amelyekre szerződésünk volt. A 2022-es év forgalom tekintetében még a vártaknak megfelelően tud zárulni, viszont 2023-ban nehézségek várnak az építőiparra is.
– A ZÁÉV Zrt. kezdetektől fogva részt vesz a ZalaZone Ipari Park környezetének fejlesztésében. A járműipari tesztpálya mellett a Rheinmetall harcjár-műgyár kivitelezésében is jelentős feladatot kaptak.
– 2017 óta veszünk részt a ZalaZone építésében. 2018-ban készült el a Fogadó- és Technikai épület. 2020 év végén kezdtük építeni a Rheinmetall világszínvonalú hadiipari üzemét, amit idén adtunk át. Megrendelő képviselőivel kiváló szakmai együttműködés keretén belül valósítottuk meg a projektet. A harcjárműgyár megépítése feszített munkatempót diktált, a szoros határidőt pontosan az ütemterv szerint teljesítettük. A megrendelői igényeknek megfelelően, tervezéssel együtt történt a kivitelezés, vagyis folyamatában készültek a kiviteli tervek és így maga az üzem is. A tesztkörnyezetben megvalósuló tesztépület kialakításának véghajrájában vagyunk, a technológia telepítésén dolgozunk, amelynek átadása a jövő év első negyedévében várható.
Az épülő Nemzeti Atlétikai Központ Budapesten
– Úgy tűnik az idei év az átadások éve a ZÁÉV életében. Zalaegerszegen is, hiszen elkészült az uszodakomplexum, a Göcseji Múzeum felújítása és a Mindszentyneum.
– Ez évben is több, magas színvonalon megvalósított épületet adtunk át, nemcsak Zalaegerszegen, de országszerte is. Az említetteken túl – a teljesség igénye nélkül – Nagycenken a Széchenyi-kastély, valamint Fertődön az Esterházy-kastély turisztikai fejlesztését jelentettük készre. Lakitelken felépítettük a Hun-garikum Hotelt, Bükfürdőn pedig a Hotel Répce felújításán dolgoztunk. Szeptemberben nyitották meg a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontot Rákosmen-tén, amelynek kivitelezői voltunk. Lentiben a Termálfürdő és Szent György Energiapark felújításában és bővítésében vettünk részt.
– A Puskás Aréna valamint a Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont után a Nemzeti Atlétikai Központ kivitelezésével ugyancsak egy páratlan létesítményt hoznak létre.
– A projekt egyik sajátossága, hogy kezdetektől fogva heti szinten van olyan mérföldkő, amelynek helye az ütemtervben „kőbe vésett”. A stadion koszinusz hiperbolikusz (kosárgörbe) alakját és a rendelkezésre álló időt alapul véve szerveztük a különböző munkafolyamatokat negyedekre osztva, az óramutató járásával megegyező, illetve ellentétes haladási irányokban. Az atlétikát megidéző diszkoszalakzat Budapest számos pontjáról látható, és egyedisége egyértelműen a magyar fővároshoz köti majd a Nemzeti Atlétikai Központot. Óhatatlanul is meghatározza a főváros látképét, és nagyon széppé is teszi azt. A Dunáról nézve ez egy csodálatos korona, valóban büszke lehet rá az ember. További érdekes számadat, hogy a kivitelező konzorciumot közel 50 fős mérnökcsapat alkotja, míg napi szinten, az építkezésen az adott technológiai folyamattól függően 400-500 fő végzi elhivatott munkáját.
A budapesti Nemzeti Atlétikai Központ a 2023 augusztusában megrendezendő atlétikai világbajnokság helyszíne lesz.
A Hungarikum Hotel Lakitelken
– Milyen projekteken dolgoznak még?
– Jelenleg Budapesten még a Citadella felújítási munkáin dolgozunk. Hamarosan kezdődő projektjeink Fertődön az Esterházy-kastély nyugati szárnyának átalakítása, Fenékpusztán a Huszármúzeum és kulturális rendezvényközpont kialakítása, valamint saját beruházás keretében elindul a Kerámia lakópark III. üteme is Zalaegerszegen.
– Mit tart a ZÁÉV legnagyobb értékének, legfontosabb küldetésének?
– A ZÁÉV Zrt. a hazai magasépítés meghatározó szereplője és szakmai központja. Legnagyobb értékünk a kollektívánk, sikerünk záloga munkavállalóink szakmai tudása, szorgalma és elkötelezettsége társaságunk iránt. Együtt tudunk – immár 73 éve – eleget tenni magas színvonalon megbízóink igényeinek – hangsúlyozta Deák Gábor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhústVadászkutya felvonulás is színesítette a programotFát és lovat lopott -
rovatunk hírei
Szeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhústVadászkutya felvonulás is színesítette a programotFát és lovat lopott top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésJáték a mázakkal, magas tűzönEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikTóparti festőkurzus GébártonBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton