Vezető hírek
Elkezdődött az V. GreenTech konferencia Zalaegerszegen
Nem a zöld ideológiára, igen a zöld energiára!
Az idei GreenTech rendezvény nemzetközi kiállítókkal és résztvevőkkel is kibővült, így a régió legnagyobb zöld eseményévé vált. A rendezvényt Balaicz Zoltán, polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy a GreenTech programmal a figyelem Zalaegerszegre irányul és olyan fontos témákra világít rá, mint a környezetvédelem, a természetvédelem, a klímavédelem, a fenntarthatóság. Kiemelte, hogy a város jó úton halad a klíma- és környezetvédelem területein és az elmúlt időszakban, közös összefogással sokat tettek, hogy az ország élharcosai legyenek ezen a területen. A napelemparkok létesítése, az épületeink hőszigetelése, az elektromos buszok városi forgalomba helyezése és a kiemelkedően sikeres faültetési program is mutatja Zalaegerszeg előremutató törekvéseit a fenntarthatóság felé.
Köszöntőt mondott még Vigh László, országgyűlési képviselő, aki a tesztpályán folyó munkát emelte ki. A zöld energia fontosságáról adott elő dr. Bacsa György, a MOL nyrt. ügyvezető-igazgatója, a fenntarthatósági fejlesztésekhez kapcsolódó pályázati lehetőségekről dr. Szép-Tüske Rita, a HIPA vezérigazgató-helyettese beszélt.
A rendezvényen a főelőadást Lantos Csaba energiaügyi miniszter tartotta, aki kiemelte az elmúlt időszak sikereit a zöld energia hasznosítás területén. Elmondta, hogy Magyarország energiaszuverenitásra törekszik, és olyan lépéseket tettek ennek érdekében, ami csökkentette az ország energiafüggőségét. Előadásában lépésről lépésre ismertette a napenergia, a szélenergia, a nukleáris energiafelhasználás és fejlesztés területén elért sikereket és kihívásokat.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter videóüzenetben köszöntötte a konferencia résztvevőit.
Az előadásokat követően panelbeszélgetésekkel folytatódott a program, melyek a zöld átállásról, a fenntarthatóság társadalmi hatásairól, a járműipar és a mobilitás helyzetéről szóltak.
A konferencia második napján többek között a mesterséges intelligencia, a körforgásos gazdaság, a zöld közlekedés témakörökben hangzanak el előadások.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A képviselők elfogadták Zalaegerszeg 2025-ös költségvetésétNehezen szűrik ki a magyarok az álhíreket, a fiatalokra ez még inkább igazVersíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetés -
rovatunk hírei
„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70 top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonHatvanéves a zalaegerszegi buszállomásÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a Széchenyisek