Vezető hírek
Talajgenerátorokkal a jégeső ellen
Elmondta, a NAK falugazdászai az egységes kérelmek csaknem háromnegyedének, több mint 120 ezernek a benyújtásában segédkeztek 2017-ben. Zalában 4542 kérelemből 3597-et a kamara falugazdászai adtak be. Annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen a kiutalás, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezésére az agrárkamara munkacsoportot alakított ki a Magyar Államkincstár, a Miniszterelnökség és a Földművelésügyi Minisztérium közreműködésével, hogy felszámolják azokat az adminisztratív problémákat, amelyek késleltették a gazdáknak járó kifizetéseket. Ennek köszönhetően a Magyar Államkincstár tavaly, minden korábbinál nagyobb összeget, 254 milliárd forintot utalt át előlegként a gazdáknak. Ennek összeg 2015-ben 122 milliárd, míg 2016-ban 194 milliárd forint volt.
Mérleg a NAK tavalyi munkájáról – beszámoló idei feladatairól
Szabad Enikő, megyei elnöki kabinetvezető, Süle Katalin megyei elnök, a kamara elnökségi szóvivője és Lendvay Miklós megyei igazgató
A gazdálkodók tevékenységéhez szükséges megfelelő jogi környezet kialakítása érdekében a NAK több mint 100 jogszabályt véleményezett az elmúlt évben. Továbbá kezdeményeztek új jogszabályokat is, így az egyszerűsített foglalkoztatás napi adómentes jövedelme korábbi 5870 forintról 2017-ben 7631 forintra, míg 2018-ra 8255 forintra emelkedett. Ezt követően ez az összeg a minimálbér növekedésével arányosan fog változni. Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály-módosítással az ágazatot is sújtó munkaerőhiányt kívánják enyhíteni.
A megyei kamara elnöke fontos eredménynek nevezte a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását is. E szerint nem kell vízkészlet-járulékot fizetnie az öntözési célú vízhasználat esetében az évi 400 ezer köbmétert, vagy hektáronként az évi 4 ezer köbmétert meg nem haladó vízmennyiség után. A felszín alatti vizet használó halgazdálkodóknál és rizstermelőknél ugyancsak évi 400 ezer köbméter a határ, illetve hektáronként az évi 25 ezer köbmétert meg nem haladó vízmennyiség a határ.
A nyertes pályázatok közül megemlítette a gazdák adminisztrációs terheit csökkentő projektet, melyre 7,82 milliárd forint támogatást nyertek. A hároméves programban a tájékoztatási szolgáltatást fejlesztik a falugazdász-hálózat működtetéséhez. A NAK 1,8 milliárd forintot nyert el vidékfejlesztési pályázati forrásból jégkármérséklő-rendszer bevezetésére, amely május elsején kezdheti meg a működést. Csaknem ezer talajgenerátort telepítenek országszerte, Zala megyében 42-t. A berendezés ezüst-jodidot párologtat a levegőbe, hogy a nagyméretű jégszemcsék helyett jóval kisebb méretű jégszemcsék keletkeznek, amelyek még a földet érés előtt elolvadhatnak. A generátorkezelők képzése január végén kezdődik meg. A rendszer révén csaknem 50 milliárdos jégkár előzhető meg, emelte ki.
Zala megyével kapcsolatban továbbá elmondta, hogy az elmúlt évben nagy figyelmet fordítottak a vidékfejlesztési szakterületre. A NAK piackereső adatbázisában 34 zalai termelő bemutatkozására adtak lehetőséget, illetve hét rendezvényen 39 termelő mutatkozhatott be. Részt vesznek a zalaegerszegi helyi termelői és kézműves piac fejlesztésére alakult munkacsoport, a Zala Helyi Termék Charta vidékfejlesztési műhely, a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum, a Mura-program valamint a Balaton Fejlesztési Tanács munkájában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán