Vezető hírek
Felvillanyozó tervek a Tungsramnál
Versenyképességi támogatásból fejleszt a zalaegerszegi gyár
Balogh Zsolt, a zalaegerszegi gyár igazgatója, Vigh László, Szijjártó Péter és Jörg Bauer
Szijjártó Péter kifejtette: az ország működőképességének fenntartásához elsősorban a gazdaságnak kell működnie, melynek alapvető feltétele a meglévő munkahelyek megvédése és lehetőség szerint újak létrehozása. A magyar gazdaság ugyanis a magyar emberek munkájától lehet sikeres a jövőben, és nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől, segélyektől. A kormány ezért is kötött szövetséget azokkal a vállalatokkal, amelyek elkötelezték magukat, hogy fejlesztenek és megtartják a munkaerőt, dacára a nehéz körülményeknek. A kormány vállalta, hogy minden olyan beruházás felét kifizeti a vállalatoknak, amelyek ezt lehetővé teszik. A zalaegerszegi Tunsgrammal együtt eddig 904 vállalat vette igénybe a kormány versenyképesség-növelő támogatását, amellyel 425 milliárd forint értékű beruházás valósul meg ezekben a hónapokban, és amivel 155 ezer munkahelyet védenek meg az országban.
A külgazdasági miniszter a Tungsrammal kapcsolatban kiemelte, hogy a vállalat gyökerei 1896-ig nyúlnak vissza. Hosszú évek amerikai tulajdonlása után két éve újra Tungsram és újra magyar tulajdonú vállalat. Mint mondta, a Tungsram szinonimája az égőknek, az izzóknak a világban, amit kihasználva újabb nemzetközi piaci hódításokra indulhat az elkövetkező időszakban. Hangsúlyozta: ehhez kapacitás kell, ezért döntöttek úgy, hogy támogatják a zalaegerszegi beruházást, amely 118 munkahely megvédését teszi lehetővé. A Tungsram termékei 95 százalékát exportálja. Igazi magyar multi, amely 60 százalék fölé növelte magyar beszállítói arányát, és amelynek 650 hazai kis- és közepes vállalat köszönheti a kiszámítható működést.
A miniszter Zala megyére rátérve elmondta, hogy 13 vállalat 5,7 milliárd forint értékben valósít meg beruházásokat, melyekhez a kormány 2,5 milliárd forintnyi támogatást nyújt, megvédve több mint 2 ezer munkahelyet.
Led-fénnyel nevelt növények
Jörg Bauer, a vállalat elnök-vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a jövőre 125 éves Tungsram történelme során számos válságot túlélt. A jelenlegi világjárvány is azt mutatja, hogy egy vállalat ilyenkor elsősorban a hazájára számíthat. Mint fogalmazott: „Köszönjük a támogatást. Biztosak vagyunk benne, hogy így megragadhatjuk a válság kínálta lehetőségeket, és erősebben kerülhetünk ki belőle”. A technológiai fejlesztéseket is tartalmazó beruházással erősíteni kívánják piaci pozíciójukat a színesüvegbúra gyártásban tapasztalható globális versenyben. Az üzletág a nagykanizsai és zalaegerszegi telephelyen működik, közvetlenül és közvetetten több mint száz főt foglalkoztatva.
A támogatói okirat átadásán a várost Bali Zoltán alpolgármester képviselte; a térséget Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, aki köszöntőt is mondott.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán