2024.03.29., péntek - AgusztaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Faipari vállalkozás költözött be

2020. július 08. szerda, 18:50
Szerző és fotó: Antal Lívia
Zalaegerszeg újabb eredménnyel büszkélkedhet, jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese az inkubátorház két új csarnoképületének átadásán. A parlamenti és stratégiai államtitkár úgy fogalmazott, az ipari park bővítése azt jelzi, hogy egyre több magyar vállalkozás méretteti meg magát mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Erősödnek, és keresik a megfelelő infrastrukturális környezetet, ahol működésüket kiteljesíthetik.

Átadták a két új gyártócsarnokot a zalaegerszegi inkubátorházban

Schanda Tamás azzal folytatta, hogy a koronavírus-járvány az elmúlt tíz év eredményeit sodorta veszélybe. Olyan válsággal kellett szembe nézni, amely felforgatta eddigi életmódunkat, és amely egyaránt nagy veszélyt jelent Magyarország és a világ gazdaságára. A magyar kormány azonban időben hozta meg a gazdaságvédelmi intézkedéseket, amelyek már a járvány elején a munkahelyek megtartását, a nehéz időszak átvészelését szolgálták. Mint mondta, a kormány olyan történelmi gazdaságvédelmi akciótervet dolgozott ki, amely a magyar GDP közel 20 százalékát csoportosítja át a munkahelyek megvédése és újak létrehozása érdekében. Ennek részeként csökkentették az adó- és a TB-járulékokat, segítséget nyújtottak a katásoknak, felfüggesztették a magánszemélyek és a cégek bankhiteleinek törlesztését. A második ütemben munkahelyvédelmi, munkahelyteremtő és beruházás-ösztönző programokat indítottak el. Munkahelyvédelmi bértámogatást eddig több mint 16 ezer vállalat kért, amelynek köszönhetően 195 ezer munkavállaló álláshelyét tudják megtartani. A segítséget 95 százalékban mikro-, kis- és középvállalkozások veszik igénybe. Több mint 18 ezer mérnök és informatikus kolléga álláshelye megőrzésére kért támogatást 1100 kutatás-fejlesztésben érdekelt cég. A munkahelyteremtő bértámogatási programra több mint 21 ezer vállalat nyújtott be kérelmet. Az új munkahelyek száma meghaladhatja a 30 ezret.

Schanda Tamás hangsúlyozta, a magyar gazdaság újraindításában kiemelten szerepelnek azok a területek, amelyek működését a vírus igencsak hátrányosan érintette. A turizmus, a kreatív ipar, az egészségipar, az élelmiszeripar, mezőgazdaság, építőipar, logisztika és a közlekedés azok az ágazatok, amelyek a többletforrások jelentős részét kapják a következő években, beruházási, infrastruktúra-fejlesztési és adócsökkentési támogatásként. Más ágazatokat is kiemelten fognak támogatni, mert a hitel-, tőke- és garanciaprogramokkal a teljes vállalati szektor likviditását kívánják biztosítani.  

Különféle tőkeprogramokkal és szabályozással megvédik a hazai tulajdont, a nemzet motorját jelentő vállalkozásokat, mert az gondolják, hogy a stratégiai ágazatokban működő magyar cégeknek továbbra is magyar tulajdonban kell működniük, szögezte le. Az államtitkár kifejtette továbbá, hogy a magyar gazdaság az emberek munkájától és az innovatív vállalkozásoktól lesz erős. A koronavírus okozta válságban az is megmutatkozott, hogy az a vállalkozás életképes, amelyik jól tud alkalmazkodni, és gyors válaszokat tud adni nem várt helyzetekben is. Végül azt hangsúlyozta, ha Magyarország továbbra is óvatos, fegyelmezett és célratörő marad, akkor megerősödve kerülhet ki a gazdasági nehézségekből.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról beszélt, hogy a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően hazánkban nem kellett leállítani az egész gazdaságot. A megye és a város vezetői is azon dolgoznak, hogy minden segítséget megadjanak a helyi vállalkozások működőképességének fenntartásához, hogy azok folyamatosan tudjanak munkát adni az embereknek.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere azt mondta, valóban nehezebb időszakot élünk a koronavírus-járvány okozta gazdasági világválság miatt, de lokálpatrióta összefogással, a cégek támogatásával és a magyar kormány segítségével gyorsan úrrá lehetünk a helyzeten. Folytatódhat a város fejlesztése, melynek részeként valósították meg az inkubátorház bővítésének harmadik ütemét. A beruházásra 317 millió forint európai uniós pályázati forrást, valamint 3 millió forint önkormányzati önerőt költöttek. Egy 730 és egy 870 négyzetméteres gyártócsarnokot építettek, 1622 négyzetméteres összterülettel.

Oláh Gábor, a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója jelentette készre az iparfejlesztési beruházást, amellyel a város az 50 főt foglalkoztató Soulum Factory Kft.-nek nyújt inkubációs szolgáltatást. A tavaly megközelítőleg 1,5 milliárd forinti árbevételt elérő helyi vállalkozás rétegelt és tömör parkettát gyárt tölgyfából. Megrendeléstől függően 10-20 ezer négyzetmétert havonta. Termékeik 90 százalékát a világ különböző országaiba exportálják, mondta el Puskás Csaba ügyvezető.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK