2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Megjelent a Zala megyei TOP 100

2022. január 16. vasárnap, 13:16
Szerző és fotó: Antal Lívia
A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Zalai Hírlap és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kilencedik alkalommal jelentette meg a Zala megyei TOP 100 kiadványt, amely a megyei székhelyű vállalkozások rangsorát a 2020-ban elért nettó árbevétel alapján mutatja be.

Összesen 576 milliárd forint nettó árbevételt értek el

Kovács Dezső, Balaicz Zoltán, dr. Palkovics László, Kaszás Anita, Vigh László, országgyűlési képviselő, dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Horváth Attila, a Zalai Hírlap főszerkesztője

Az Arany Bárány Hotel téli kertjében tartott gazdasági fórumon Kovács Dezső, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szólt elsőként a jelenlévőhöz. Kiemelte, a megye TOP 100 vállalkozásának teljesítménye elismerésre méltó, hiszen a világjárvány nehézségei ellenére adót fizettek, és a foglalkoztatásból is kivették részüket. Mint mondta, a zalai gazdaság gerincét a kis- és középvállalkozások adják. Többségük családi alapokon működik, így generációváltásnak és az innovációnak kéz a kézben kell járnia. Emellett fel kell készülniük az új világ kihívásaira. Az iparkamara ebben kínál partnerséget, hogy megfelelő döntéseket hozzanak meg eredményességük megőrzése érdekében.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere arról beszélt, hogy 2014-ben még 7,4 volt a regisztrált álláskeresők aránya a városban, ami mostanra 2,8 százalékra csökkent a 2021-ig létrejött 4000 új munkahelynek köszönhetően. 2022 és 2024 között további 2000 új munkahelyre létrejöttére számítanak, miután több mint 165 milliárd forintos beruházás-sorozat várható. Mint fogalmazott, Zalaegerszegen egy olyan gazdasági ökoszisztéma kezd kialakulni, amelyben együtt van a termelés, a kutatás-fejlesztés, az innováció, a képzés illetve a szolgáltatások. A kormány és az önkormányzat minden erejével segíti ezen beruházás-sorozat megvalósítását, amelyhez a helyi szakképzés és Pannon Egyetem zalaegerszegi központja által képviselt felsőoktatás is szükséges, hogy minél több szakember álljon rendelkezésre a vállalkozások, illetve a gazdaság igényeinek megfelelően.

A Széchenyi-egyetem épülő kampusza a zalaegerszegi science parkban

Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előadásában kifejtette, hogy az IMF­előrejelzés alapján Magyarország GDP-növekedése a legmagasabbak között lehet az Európai Unióban az eredményes válságkezelésnek és az újraindításnak köszönhetően. Kiemelte, hogy a hazai ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektorok részaránya a 70 százalékhoz közelít, ami nemzetközi összehasonlításban is magas értéknek számít.  Jelezte, hogy 2020-ban a kormány megduplázta az innovációs alapot, ami így 150 milliárd forint fölé emelkedett. Mindez azt eredményezte, hogy a vállalati kutatás-fejlesztési ráfordítás is növekedett, ami 2016-ban 400 milliárdot, míg 2020-ban már 800 milliárd forintot tett ki. 2016-ban 38 ezer kutatómérnök dolgozott Magyarországon, a számuk 2021-re már megközelítette a 60 ezret.  

A hazai felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében nyitották meg a fenntartói modellváltás lehetőségét az egyetemek előtt 2021-ben. Így 21 modellváltó egyetem jött létre, ahol a magyarországi hallgatók kétharmadát képzik. Mindemellett 2700 milliárd forint keretösszeggel öt évre szóló egyetemi fejlesztési projektet indítottak el uniós és állami forrásból. Az összeg 10 százalékát február végéig megkapják az egyetemek. Mint mondta, ebből a támogatásból épül a győri Széchenyi István Egyetem három épülete a zalaegerszegi science parkban, és szintén ebből a forrásból fejleszt a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja is. 

Dr. Palkovics László a zalaegerszegi járműipari tesztpályával kapcsolatban kifejtette: létrehozása önmagában kevés lett volna, ezért komplex ökoszisztéma kialakításába kezdtek. Így a magánberuházásban létrejött Piramis kutatóközpont mellett épül az egyetemi kampusz, a Rheinmetall harckocsigyára, az AVL fejlesztőközpontja. Kutatóközpontot hoz létre a TÜV Rheinland és a Bosch. Előkészítés alatt áll egy védelmi innovációs kutatóintézet kialakítása is a járműipari tesztpálya környezetében. Hamarosan megkezdődik a Metrans vasúti-közúti logisztikai konténertermináljának létesítése, amelynek része a zalaszentiváni deltavágány megépítése.

A fórum résztvevői

Kaszás Anita, a NAV Zala megyei adó- és vámigazgatója ismertette, hogy a száz legnagyobb zalai cég 2020-ban összesen 576 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 1,3 százalékkal többet, mint 2019-ben. Üzleti eredményük együttesen közel 42 milliárd forint volt, ami 25 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A 2020-as toplistát a legnagyobb árbevétellel a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezeti, második a nemzetközi fuvarozással foglalkozó Gartner Intertrans Hungária Kft., harmadik a Szabadics Építőipari Zrt.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK