Vezető hírek
Minőség, innováció, környezetvédelem
A Szabadics Építőipari Zrt. kivitelezéseiben
A ZalaZone irodaépülete
– Mit jelent a vállalat életében, hogy kezdetektől fogva részt vesznek a ZalaZONE Ipari Park fejlesztésében?
– Nagy büszkeséget jelent, hogy kezdve az önvezető autók tesztpályájának kiépítésben, most pedig a harcjárműgyár off-road próbapályájának kivitelezésének részesei lehetünk. A büszkeség mellett hatalmas felelősség is, hogy egy modern haditechnikai üzem megvalósításának részesei vagyunk. Azokon a felületeken, amelyeket építünk, harckocsikat fognak majd tesztelni, ezáltal pedig részesei lehettünk az ország védelmi képességeinek javításában.
– A ZalaZONE szeptemberben átadott irodaépületét az innováció fellegváraként jegyzik. Mit fűzne ehhez?
– Ez valóban egy egyedi, modern épület, mind formájában, mind technológiájában. Munkatársaimnak az építkezés során folyamatosan kihívást jelentett, hogy a különböző beton- és üvegfelületeket hogyan tudják majd egymáshoz illeszteni, úgy, hogy az a végén mind kinézetében, mind használhatóságában egy egységes egészet képezzen. Ez sikerült, és jó érzés, most látni, hogy azok az emberek, akik az ipari park fejlődéséért dolgoznak, jó munkakörülmények között végezhetik alkotó munkájukat.
Az off-road pálya egyik eleme a belga-út
– Elkészült a Rheinmetall épülete is, amely mellett egymás után nőnek ki a földből a harcjárműgyár off-road pályájának elemei. Milyen modulok kivitelezésén dolgoztak az idén?
– A pálya elemei a lőcsatorna kivételével év végére el fognak készülni. Ezek az elkészült járművek tesztelésére szolgáló eszközök, köztük különböző útfelületek, vizes medencék. Számomra a leglátványosabb a belga-út, ahol több mint 80 ezer bazalt kockakövet raktunk le különböző magasságokban, annak érdekében, hogy a sziklákon való menetelt lehessen szimulálni vele. Szintén monumentális építmény a föld alatti több száz méter hosszú lőcsatorna, amiben a föld alatt tudnak járművek közlekedni. Ennek megvalósításán még dolgoznak kollégáim.
– A Kovács Károly Városépítő Program révén tevékenységük szinte az egész megyeszékhelyre kiterjed. Utak, járdák, parkolók újulnak meg sorra kezük munkája alatt.
– Az utak, járdák, játszóterek mindennapi életünk szerves részét képezik. Zalaegerszegen egy hároméves keretszerződés keretében valósítjuk meg azon közterületek rekonstrukcióját, amelyeket az önkormányzat megterveztet és megrendel. Az esetek többségében komplett közműfelújítások is történnek, annak érdekében, hogy a következő években valóban ne kelljen hozzányúlni az infrastruktúrához és a gyalogosan, vagy járművel közlekedők gondtalanul, akadályoztatás nélkül élvezhessék a közlekedést, a mindennapokat.
Szintén idén adták át Zalaegerszegen a keleti vízbázist, amelynek rekonstrukcióját folyamatos üzemeltetése alatt hajtottuk végre. A korszerű és környezetbarát közüzemi vízellátó rendszerek kiépítése szorosan összefügg a környezetvédelemmel, amely cégünk küldetését tekintve kiemelt feladat. Nem csupán arra törekedünk, hogy az általunk elvégzett munka műszakilag kifogástalan legyen, hanem arra is, hogy a kivitelezés közben a lehető legkevésbé terheljük környezetünket.
Légi felvétel a még épülő keleti vízbázisról
– Hogyan értékeli az évet? Milyen feladatok várják Önöket a következő évben?
– Egy hektikusan változó gazdasági környezetet hozott számunkra a 2022-es év, amelyben nehéz volt a tervezés. Még tavaszszal, közvetlenül a háború kitörése után egekbe szöktek a vasbetonárak, nyáron az üzemanyagok ára szállt el, év végére a betonnal voltak problémák, az euró pedig szinte egész évben gondot okozott. Az ilyen gyorsan mozgó világban sokkal nagyobb odafigyeléssel, sokkal nagyobb körültekintéssel kell az üzletet működtetni, mivel egy-egy rossz döntés romba döntheti hoszszú hónapok munkáját. Emellett érzékelni kellett a kollégáinkra nehezedő inflációs terheket is, amitől szenvedtek, nekünk intézkedéseket kellett hozni, hogy a legnehezebb körülmények között lévőket megsegítsük. Ez kihívás a jövő évre is, ezért igyekszünk olyan bérfejlesztést biztosítani, olyan struktúrában, ami a leginkább rászorulókat támogatja.
Számunkra legnagyobb kihívás, hogy folyamatosan munkát tudjunk biztosítani szakembereinknek, ezért dolgozunk most is, hogy jövő év végére is elmondhassuk, hogy olyan projektek megvalósításán dolgozunk, ami megélhetést biztosít a résztvevőknek és büszkeséget a megvalósítóknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhústVadászkutya felvonulás is színesítette a programotFát és lovat lopott -
rovatunk hírei
Szeptember 22-től teljes útzár lesz a Kosztolányi utca egy szakaszánForgalmi rend változás a zalaegerszegi Ady utcában Kis-Balaton Futóverseny 2023Botfai Szüreti FelvonulásVeszettség elleni oltás kutyáknakTársasházi tűzvédelmi konzultációt tart Zalaegerszegen a Katasztrófavédelmi IgazgatóságPáterdombi pillanatok és városrészi séta Illegálisan szereztek vadhústVadászkutya felvonulás is színesítette a programotFát és lovat lopott top 10
Szeptember 25-től kétirányúvá válik a Kosztolányi út egy szakasza!Új művészgeneráció, filozofikus megközelítésJáték a mázakkal, magas tűzönEgykori dolgozók találkoztak a ruhagyár épületébenHatvanéves a József Attila KönyvtárMegújul a Berzsenyi utca egy szakaszaA Kis-Balaton Kör Futóversenyt népszerűsítikTóparti festőkurzus GébártonBanki, biztosítási jogvita rendezése a bíróságon kívül. Érdemes-e a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezni?Fazekasok találkozója Gébárton