Vezető hírek
Önvezető jármű is bemutatkozott
A sportcsarnokban és környékén megrendezett MobElitás házigazdája a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya volt. Karmacsi Bernadett kommunikációs és marketingkoordinátor elmondta, a kiállítók hagyományos, elektromos és önvezető autóikat mutatták be.
V. Zalaegerszegi MobElitás
A látogatók többek között a Mobilis Győr munkatársainak természettudományos kísérleteit tekinthették meg, illetve meghallgathatták Zsupanek Bence szimulátor bajnok, valamint a helyi Répási Róbert raliversenyző élménybeszámolóját. A programon nagy érdeklődés övezete a Budapesti Műszaki Egyetem saját fejlesztésű önvezető járművét. A Balatoni út lezárt szakaszán a versenyautók mellett ez a jármű is felvonult, amely önvezető üzemmódban haladt kontroll sofőrrel és egy utassal a fedélzetén.
A projektet két évvel ezelőtt indították összegyetemi fejlesztésként, melyben a villamosmérnöki és a közlekedésmérnöki kar több tanszékkel vesz részt a gépjármű-technikai tanszék koordinálásában, mondta érdeklődésünkre Vass Sándor, az utóbbi tanszék tanársegédje. Egy korábbi projekt által beszerzett Smart típusú gépjármű jelenleg három önvezető funkcióra képes. Ezek egyike a zsebparkolás, amikor egy külső eszközről irányítva egy tetszőleges helyre lehet hívni, amit az általa megtervezett útvonalon közelít meg. A második a távolságtartás egy távolságtartó tempomat segítségével. Nemcsak az előtte lévő jármű elindulását illetve haladását követi le, de tud sávot is váltani, amit az index vezérlésével oldottak meg. A harmadik funkcióban képes haladni egy szorosan előtte lévő jármű után, annak GPS-en küldött utasításai szerint.
A kutatás-fejlesztési projektben résztvevő Fehér Árpád PhD hallgató elmondta, céljuk az, hogy minél nagyobb jártasságot szerezzenek az automatizációban. Ez az oktatás miatt is fontos, hiszen ősztől autonóm járműirányítási mérnök mesterszak indult angol nyelven, a műszaki egyetemen.
A győri Széchenyi István Egyetem mérnök hallgatói szintén egy saját fejlesztésű formula autót hoztak az eseményre. Gudra Gábriel, az Arrabona Racing Team csapatvezetője elmondta, az ART_05 új versenyautójukkal először a zalaegerszegi Formula Student East-en vettek részt a ZalaZone tesztpályán júliusban. Utána a Formula Student Austria spielbergi Red Bull versenypályán mérették meg magukat, ahol összesítésben a 17. helyen végeztek. Innen indultak tovább Hockenheimbe, a Formula Student Germany-re, ahol a világ minden tájáról több mint 130 hallgatói csapat mérte össze tudását a belsőégésű, az elektromos és az önvezető versenyautók kategóriájában. Itt az előkelő 13. helyezést érték el az 58 csapat közül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak