2024.04.19., péntek - EmmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Védelmi innovációs kutatóközpont létesül

2022. március 07. hétfő, 16:44
Szerző és fotó: Antal Lívia
Magyarország a védelmi ipari kutatások területén is meghatározó szerepet kíván betölteni – mondta az innovációs és technológiai miniszter a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) a ZalaZONE Ipari Parkban 5 milliárd forintos beruházással létesítendő egyik vidéki bázisának projektindítóján.

Zalaegerszegen lesz a VIKI egyik vidéki bázisa

Dr. Háry András, dr. Palkovics László, Vigh László és Gulyás Tibor

Dr. Palkovics László elmondta, hogy Magyarország néhány évvel ezelőtt fogott bele a védelmi ipar fejlesztésébe, amelynek egyik eredménye a Rheinmetall Zalaegerszegen épülő harcjárműgyára. Ennek kapcsán kiemelte, hogy a magyar kormány semmilyen módon nem kíván belekeveredni az orosz-ukrán válságba. A magyar emberek biztonsága a legfontosabb. „A védelmi ipart nem azért fejlesztjük, hogy bárkit megtámadjunk, hanem hogy megvédjük magunkat”, szögezte le.

Mint mondta, a védelmi ipari stratégiában három célkitűzést jelöltek ki. A Magyar Honvédségnek legyenek eszközei az önellátás biztosításához, a high-tech iparágnak számító védelmi ipar 2030-ban legalább 500 milliárdos éves forgalmat érjen el, továbbá jelentős kutatás-fejlesztési és innovációs képességgel is rendelkezzen. A magyar kormány ennek érdekében Védelmi Ipari Tőkealapot hozott létre, megalapította a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-t, valamint a Védelmi Innovációs Kutató Intézetet (VIKI), amely alapvetően a civil területről származó technológiák duális célú alkalmazásait kutatja. A VIKI programirányítási központja Budapesten lesz, amely 37 milliárd forintból épül fel a BME és az ELTE által fémjelzett InfoParkban. Itt többek között a védelmi iparhoz kapcsolódó kiemelt kutatási programokat végzik majd. Egyik vidéki kutatási központja a Szegedi Lézerközpontban lesz, ahol lézer- és alapkutatásokat folytatnak majd.

A VIKI másik vidéki bázisa Zalaegerszegen épül fel, szintén 5 milliárd forintból, együttműködve a ZalaZONE Járműipari Tesztpályával és a Rheinmetall céggel. Itt zajlik majd a Zrínyi 2020–2026 haderőfejlesztési program keretében a különböző eszközök, eljárások, a lánctalpas és gumikerekű földi járművek, valamint a repülőjárművek, a drónok validációja, tesztelése. A Nemzeti Védelmi Laboratórium programhoz kapcsolódóan többek között a civil felhasználású autonóm járműirányítási módszerek védelmi ipari alkalmazását is vizsgálni fogják. A miniszter jelezte, hogy a zalaegerszegi bázis a járműipari tesztpálya révén a NATO kiépülő DIANA európai védelmi innovációs tesztközpont-hálózatának egyik helyszíne lehet.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt emelte ki, hogy kitettségünk csökkentése érdekében nem szabad a stratégiai ágazatokat (víz, villany, gáz) kiengedni kezünkből, továbbá rendelkeznünk kell minden emberi és technikai eszközzel, amellyel meg tudjuk védeni magunkat.

A sajtótájékoztatón részt vett Gulyás Tibor helyettes államtitkár, a VIKI vezetője, valamint dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK