2025.06.16., hétfő - JusztinZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

A vegyeskar karácsonyi koncertje

2021. december 27. hétfő, 18:24
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
Hagyományos karácsonyi koncertre várta közönségét a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar december 19-én a Városi Hangverseny- és Kiállítóterembe.

A 64 éve alakult kórus első önálló koncertjét 1974-ben szervezte Nagy László, aki a mai napig tagja a karnak. A karácsonyi koncertek sorát pedig 1985-ben indították. Kovács Kata, aki 18 éve vezeti a vegyeskart, köszöntőjében megjegyezte, mindenki lemondta az idén a karácsonyi koncertet, ők nem tudták ezt megtenni. Fontos számukra a zenei közösségi élmény, és bár a karácsony a családról szól, a vegyeskarnak a közönség is olyan, mint egy nagycsalád. Reményét fejezte ki a karnagy a telt házas rendezvényen, hogy jövőre már újra a megszokott körülmények között rendezhetik meg a karácsonyi koncertjüket. 

Az est három részre tagolódott. Az első blokkban a hamarosan jubiláló, de „nyugdíjba nem vonuló” vegyeskar állt színpadra. Őket követte a kórus négy tagja alkotta Happy Singers Quartett, akik dalaikkal részben Hajdu Sándor egykori karnagynak, az előadott dalok hangszerelőjének állítottak emléket. Végül az a capella (hangszerkíséret nélkül) éneklő Four Fathers Énekegyüttes hangulatos és laza mini koncertje következett. Az eMeRTon-díjas és a Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett formáció, főleg a 20-as, 30-as évek amerikai zenéjét viszi színpadra sok más sláger mellett. 

A fináléban mindhárom fellépő csoport közös dala hangzott el, majd a közönséget is felkérték az éneklésre, miközben klasszikus karácsonyi dalok csendültek fel. 

A koncerten hangszeren kísért Vissi Barnabás zongoraművész. Az est háziasszonya Buza Beáta volt. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)