Vezető hírek
Kamarakoncert a Dísz téren
A vonósok alkotta csoport 3 éve járja az országot a Zenélő Magyarország program keretében, szabadtéren koncertezve, és ezúttal Zalaegerszeg volt az állomáshely. A majdnem egy órás hangversenyt Fehér János, a Magyar Rádió művészeti vezetője konferálta. A térzene ötlete a korlátozások idején született.
Hasonló elképzelésben nem volt hiány Zalaegerszegen sem, hiszen három évvel ezelőtt kezdetben Tóth László zongoraművész, a hangversenyterem igazgatója adott szabadtéri koncerteket a város több pontján, melyet egyéb térzenei koncertek követtek és mindegyik kezdeményezést szívesen fogadta a művészeti élményekre kiéhezett közönség. A hangulat most is sajátos volt, nem kellett hozzá drága pénzen sem enni, sem inni, sem belépőt venni, mégis kellemes, meghitt kikapcsolódást, nyugtató és egyben feltöltő közösségi élményt nyújtott a zeneértő füleknek.
Még az sem tartotta vissza a közönséget, hogy az érdeklődéshez képest kevésnek bizonyult a tér nyújtotta ülőhely.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Csatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji TudásközpontbanAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Lezárások az Aranyoslapi forrás mellett -
rovatunk hírei
Lemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknekA Capella Savaria koncertjeNőnap a kastélybanPáterdombi farsangKerámia szakkör Hangya ÁgivalFinisszázs szubjektív tárlatvezetés a Pálosok kiállításbanDana Puhosh: Mágia a műanyag világban - kiállításmegnyitó top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenRekord felvonuló a jubiláló zalaegerszegi városi farsangon