Vezető hírek
Nagykanizsa karácsonyra hangolva
– Az év vége előrelépést hozott a Modern városok program tekintetében, hiszen a sportcsarnok építése és a ferences kolostor turisztikai átalakítása már közbeszerzési eljárás alatt áll. Még ebben a hónapban a versenyuszoda építésére is kiírják a közbeszerzési eljárást. Ezek mind nagyszabású fejlesztések jelentős bekerülési költséggel. A felelősség éppen ezért nagy, hiszen amellett, hogy megépítjük és átadjuk a város közösségének, a hosszú távú működtetés kérdéseire is választ kell adnunk. A Modern város program keretében az M70-s négysávosítása is készül. A forgalom így majd kétszer két sávon haladhat egészen a szlovén határig, ami Nagykanizsa számára a határ gyorsabb elérését jelenti.
A fejlesztések megkezdésével a jövőt építve
Dénes Sándor polgármester
– Milyen beruházásokat hajtottak végre idén a város költségvetéséből?
– Közlekedésfejlesztésre közel 90 millió forintot költöttünk a keleti városrészben, ahol több mint 80 új parkolóhelyet alakítottunk ki. Lakossági igény mutatkozott erre, hiszen egyre több a személygépkocsi. Ugyanakkor óvatosan kellett eljárnunk a zöldterület védelmében, de sikerült megtalálnunk az egyensúlyt ebben a kérdésben. A teljesség igénye nélkül néhány elemet említenék: 20 millió forintot költöttünk a térfigyelő kamerarendszer bővítésére, ugyancsak 20 millió forintot a polgármesteri hivatal ablakcseréjére, valamint 19,5 milliót a Móricz művelődési ház tetőfelújítására. Idén összesen 269 millió forintot fordítottunk városi fejlesztésekre költségvetésünkből.
A TIF-programban 1,9 milliárd forint áll rendelkezésünkre infrastruktúra-fejlesztésre, melyből utak, járdák, hidak újulhatnak meg húsz helyszínen. A munkálatokat három ütemben valósítjuk meg. Az első fejlesztőcsomag részeként a Zrínyi és a Hunyadi utca, valamint az Ady sétálóutca felújítása történik meg idén a közművek cseréjével. A munkát jövőre folytatjuk, a második és a harmadik ütemmel. A TOP-programban a Kossuth téri óvoda valamint a Rózsa és a Napraforgó bölcsőde felújítása kezdődött meg.
A Csónakázó-tó fejlesztése is elindult. Elsőként egy 15 játékelemből álló játszóteret építettünk meg, ahol legkisebbektől kezdve a nagyobb gyerekekig mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb játszóeszközt. Jövőre folytatódik a munka, hiszen sétány, kerékpárút szerepel többek között a tervekben. A Csónakázó-tó szép környezete, és a rendelkezésre álló kikapcsolódási lehetőségek nemcsak a városlakókat, hanem a látogatókat is nagy számban vonzzák. Különösen örülünk annak, hogy a Zalaerdő jóvoltából megújult a kilátó. A fémből és üvegből készült létesítmény teljes magassága 48 méter, a felső szint 230 lépcsőfok leküzdésével érhető el. Cserébe gyönyörű panorámában részesülhetnek azok, akik erre vállalkoznak. A kilátó tehát méltán vált Nagykanizsa egyik fő turisztikai attrakciójává.
– Hol tart az ipari park bővítése?
– A Modern városok programban a 70 hektáros ipari park fejlesztése a NIPÜF feladata. Tavaszszal az M7-es autópálya lehajtóján megkezdik a körforgalom építését, ahonnét egyaránt elérhető lesz az általuk, illetve a város által fejlesztendő 50 hektáros ipari park. A meglévő ipari parkban a mintegy 15 hektárnyi szabad terület várhatóan hamarosan betelik a vállalkozói érdeklődésnek köszönhetően. Örömünkre szolgál, hogy nő a városban a foglalkoztatás, a bővítés tehát mindenképpen indokolt. A városról felelősen gondolkodva, szeretnénk megtartani fiataljainkat. Sajnos, mi is érezzük Budapest elszívó hatását, a tekintetben is, hogy aki Pesten végzi felsőfokú tanulmányait, már nem nagyon jön vissza. Biztató azonban, hogy a Pannon Egyetem újjáalakított üzemmérnök-informatikus alapszakán nagyon jól sikerült a beiratkozás idén. A kampusz a Hidrofilt Kft.-vel korábban elindított vízkezelő mérnökképzést is fejleszteni kívánja. Reméljük, ez is felkelti a nagykanizsai fiatalok érdeklődését, és mindez ösztönzőleg hat majd arra, hogy a városban vállaljanak munkát.
Nagykanizsa idén is tovább fejlődött, de még nagyon sok a feladat, amit el szeretnénk végezni, hogy egyre élhetőbbé váljon a nagy történelmi múltra visszatekintő, ipari, kereskedelmi és kulturális központi szerepkört betöltő városunk – zárta a beszélgetést Dénes Sándor polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Hencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásIdén rendezik meg utoljára az Alterába FesztiváltLenti és Hernyék között 5 kilométer hosszú kerékpárút épülMárcius 15-e BotfánAz egészségvédelemről tájékoztatott a A Tiéd a Város EgyesületA fa útja a termékig a Göcseji Tudásközpontban -
rovatunk hírei
Lemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknekA Capella Savaria koncertjeNőnap a kastélybanPáterdombi farsangKerámia szakkör Hangya ÁgivalFinisszázs szubjektív tárlatvezetés a Pálosok kiállításbanDana Puhosh: Mágia a műanyag világban - kiállításmegnyitó top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLezárások az Aranyoslapi forrás mellett