Vezető hírek
A színek a fő témája
Befogadni és visszaadni a jó energiákat - Beszélgetés Tóth Mónikával, legújabb kiállítása kapcsán
A kiállítást Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója ajánlotta a megjelenteknek, majd az alkotó is szót kapott. Lapunk kérdésére válaszolva Tóth Mónika elmondta, Zalaegerszegen ez a negyedik tárlata, de a megye több városában is találkozhatott vele a közönség, ahogy Budapesten és Olaszországban is, ahol néhány évig élt. Az ujjal festést, mint kedvenc technikát a véletlen hozta.
- Jártam 10 évvel ezelőtt egy alapozó olajfestő kurzusra. Nagyon tetszett és bár, más technikákkal is ismerkedtem, ez maradt a kedvenc. Egyszer az egyik képet akartam javítani az ujjammal és ekkor éreztem rá, hogy ez mennyivel közvetlenebb módja a festésnek. Azonnal letettem az ecsetet.
- Könnyebb vagy nehezebb így alkotni?
- Vékony, finom vonalakat nehezebb. Viszont a gyermekkorban átélt manuális alkotás boldogságát hozza vissza, mint amikor anyukámmal közösen készítettük a tésztát. Több rétűbb, változatosabb tud lenni így a festés, a színkeverést is a vásznon teszem meg.
- Alapból is a színek a fő témája, vagy most csak ezekből a képekből válogattak?
- A színek a fő témám, átfogó kép a munkámról ez a kiállítás.
- Nincsenek komor színek.
- Megvárom, amíg olyan lelki állapotba kerülök, hogy be tudjam fogadni és visszaadni a jó energiákat, és ennek a szépségéből egy lenyomatot adni. Azt mutatni, hogy ne csak a szürkeséget és ne csak a tényeket fogadjuk el, hanem ezt a színes szépséget, ami pulzálja a jót. A kép is lehet egy olyan plusz az élettérben, a munkakörnyezetben, ami szinten tart és energetizál – mondta Tóth Mónika.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Diáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben Létrejött a ZalaZone AlapítványFejlesztik a közvilágítást a Petőfi utcábanEurópa nap a zalaegerszegi Európa térenParkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton -
rovatunk hírei
Író-olvasó találkozó Schmöltz MargittalA Hetedik és a Bluesbox közös koncertjeFüstös íz - Pátyerkó László kiállítása a Dóka Éva PincészetbenVarázsházikó 2024/2025 – Kiállítás és KözönségszavazásTáncművészet Világnapi GálaműsorSzubjektív tárlatvezetés Mácsai PállalAnyák napja a Göcseji SkanzenbenZALAI ÍZEK NAPJA a Hévízi Termelői PiaconZalaegerszeg Alsóerdei Retro MajálisKutyás beszélgetés II. top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséértLétrejött a ZalaZone Alapítvány