2024.04.16., kedd - CsongorZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Letenye a várakozás időszakában

2016. december 11. vasárnap, 18:05
Szerző: Antal Lívia Fotó: Mészi
Már ünnepi díszbe öltözött Letenye főtere, mely karácsonyfával, adventi koszorúval és fényárral jelzi a várakozás időszakát. Ilyenkor advent idején - bármilyen hideget mutatnak is a hőmérők – szívet melengető érzés esténként a város főterén sétálni – mondja Farkas Szilárd polgármester, akit a 2016-os esztendő értékelésére kértünk.

– A TOP-pályázatok bírálata még nem történt meg, de bízunk benne, hogy a jövő év elején már döntések születnek. Melyik pályázatunk nyer és milyen összegekkel, a 2017-es költségvetés tervezése miatt is fontos számunkra. Az ipari park fejlesztéséhez szükséges területek előkészítésén és az egyeztetéseken nagyobbrészt már túl vagyunk. TOP-forrásból az egyik helyi céggel közösen egy ipari csarnokot is építenénk. A vállalkozás számára tevékenységbővítést hozna ez a beruházás.

A TOP-os pályázataink megírására, mérnöki tervezésekre több tízmillió forintot költöttünk. Engedményt jelentett viszont az, hogy engedélyes terveket nem kellett készítenünk a pályázatokhoz, tehát ennek költsége még nem terhelte önkormányzatunkat. A TOP-program Zöld város kialakítása kiíráson a városközpont megújítására várunk támogatást. Továbbá napelemparkot szeretnénk létesíteni, hogy az elektromos áram hálózatba való termelésével csökkenthessük épületeink energiaköltségeit.

A horvát Perlog és Ludbreg testvértelepülésekkel gazdasági együttműködésre is nyílik már lehetőségünk a benyújtott Interreg- pályázataink révén. Ezek főként turisztikai és ezen belül a kerékpáros turizmus fejlesztését szolgálnák. A kastély felújítása érdekében egy csáktornyai fejlesztési ügynökséggel működünk együtt szintén egy interreges pályázatban. Kerékpáros turisztikai fejlesztést ígér a Mura Nemzeti Program is. A Mura értékes nemzeti kincsünk, így a program fő célja, hogy a benne közreműködő települések egy egységes turisztikai brandet építsenek ki.
Számos TOP-os pályázatot nyújtott be önkormányzatunk ez évben, így ezen pályázatok bírálatát is reményekkel teli várjuk.

Farkas Szilárd polgármester és Cseresnyés Péter államtitkár. Jövőre is lesz hagyományőrző disznóvágás

– Hogyan zajlott le az iskola átadása?
– Az általános iskola és az alapfokú művészeti iskola működtetését eddig vállalta az önkormányzat, amit 2017. január elsejével átadunk az államnak a hatályos jogszabá-lyoknak megfelelően. Mindez nem kis feladattal járt. Több kérdés is adódott – a műfüves sportpálya, valamint az iskolai hőlégszivattyú fenntartási költségeinek megosztása –, melyben megállapodtunk a KLIK Nagykanizsai Tankerületével. A főzőkonyha önkormányzati fenntartásban marad, a takarító személyzet és a karbantartók viszont átkerülnek a KLIK-hez. Az óvoda önkormányzati működtetésében pedig nincs változás.

– Milyen pályázatokkal segítették idén a város működését?
– Idén 68 millió forintot nyertünk a közfoglalkoztatásra, jövő év februárjáig tart a program, melybe 90 főt vontuk be. Újra éltünk a szociális földprogram lehetőségével, az elnyert 700 ezer forintból csirkéket és tápot kapnak az igénylők. A szociálistűzifa-pályázatunk 3,2 millió forintot hozott, melyből összesen 180 köbméter fát oszthatunk ki a rászorulóknak 2017. januárban. Rendkívüli települési támogatásra is nyertünk 2,2 millió forintot, melyből a krízishelyzetbe kerülő egyéneket, családokat segítettük az idén. Saját költségvetésből összesen 1,7 millióval támogattuk az első lakáshoz jutók lakásvásárlási szándékait.

Önkormányzatunk élt a működőképesség megőrzését szolgáló pályázati lehetőséggel is. A kapott 17,3 millió forintos támogatásból rendezzük tartozásunkat az e-onnal, ami az általuk ki nem számlázott tételek miatt jött össze. Lehetőséget kaptunk az ASP-rendszer bevezetésére a Letenyei Közös Önkormányzati Hivatalba. Erre 7 millió forintos támogatást nyertünk. A 2017-ben kiépítendő egységesített digitális közigazgatási rendszer használatával könnyebbé és átláthatóbbá válik az önkormányzat gazdálkodása, és pénzügyi folyamatainak kezelése. Tovább szeretnénk szépíteni köztereinket, ezért az 56-os emlékmű felújítására nyújtunk be hamarosan pályázatot.

– Jövő évi feladataikban mire helyezik a hangsúlyt?
– A strandfürdőben minden évben végeztünk karbantartási munkákat, az idő azonban elérkezett egy nagyobb volumenű rekonstrukcióra a gépészet, a vízforgató rendszer, a medencék felújítása terén. Az elvégzendő munkák menynyisége miatt előfordulhat, hogy a strand megnyitása kitolódik. A több tízmillió forintot kitevő rekonstrukcióhoz a forrást is meg kell találnunk, pályázati lehetőség ugyanis nem áll rendelkezésre. Bizonyára számíthatunk a helyi és környékbeli vállalkozásokra, de tudjuk azt is, hogy nekik is beosztással kell élniük ezen a területen. Ezúton is köszönjük, hogy segítséget nyújtanak egy használt versenyzongora megvásárlásához az alapfokú művészeti iskolába.
A Letenyéért Közéleti Egyesület további működéséhez szükséges, hogy tulajdonosa legyen a Fáma Háza épületének. Megvásárlásában önkormányzatunk mellett lakosok és vállalkozások is segítenek.

– A programkínálat idén egy új rendezvénnyel bővült.
– Önkormányzatunk jó kapcsolatot ápol a civil szervezetekkel és a nemzetiségi önkormányzatokkal, melyek rendezvényeink lebonyolításában is kiveszik részüket. Valóban, idén januárban először rendeztük meg a Letenyei Hagyományőrző Népi Disznóvágást a horvát nemzetiségi önkormányzat, a Derű Zeneegyesület, valamint a Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó Egyesület közös szervezésében. 2017. január 21-én második alkalommal adunk helyet a programnak. Közeleg az év vége, a munka mellett az advent időszakát éljük, amely arra ösztönöz, hogy embertársaink és családunk iránt még inkább szeretettel forduljunk. Terveink megvalósulása tekintetében is várakozással tekintünk a 2017-es esztendőre, amit január 7-én újévi koncerttel nyitunk meg.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK