Vezető hírek
Kisrécse összefogással mentette a menthetőt
– A katasztrófavédelmet, a vízműveket és a Volán társaságot is azonnal értesítettük, de a község mentőcsoportja is a hívás után egyből érkezett. Az elővigyázatosságból deponált homok és a hivatalban tárolt zsákok jó szolgálatot tettek, hiszen egyből neki tudtunk állni védekezésnek. Megfeszített erővel tettük a dolgunkat és mindent megtettünk, amit emberileg megtehettünk. A település azonnali, 25 ezer forint összegű gyorssegélyt adott azoknak, akiket kár ért. Épületfalak, bútorok, hűtőszekrények is tönkre mentek. A Bakónaki-patakról késő délután érkezett második víztömeg is elért két lakóházat, így kényszerű kiköltöztetésre is sor került. Az azonnal lejelentett vis major kárt augusztus 25-én megvizsgáló szakemberek is döbbenten álltak a mederben lévő leszakadt betontömbök eltűnése, az útpadkák árokba kerülése és az útburkolati károk előtt.
A vírus -és árvíz helyzetre tekintettel úgy döntöttünk, hogy egy zártkörben meghirdetett falunapot szervezünk az összetartozás jegyében. Itt köszönetet mondtunk mindazoknak, akik a védekezésben szívüket-lelküket beleadva helyt álltak. Az árvízűző falunapon a sztárfellépők helyett ezúttal a község jó énekhanggal megáldott lakói vehették kézbe a mikrofont, volt főzőverseny és sütemények versenye is. Sümegi Bianka elkészítette a „Falu tortáját”, melyet közösen fogyasztottunk el. A gyermekprogramok mellett egy fényképkiállítást is megnyitottunk, ahol fotók dokumentálják a védekezés mozzanatait és azt, hogy ha rövid ideig is, de az ár volt az úr a völgyben fekvő kétszáz lelkes településen.
– Milyen irányba tart a falu fejlesztése?
– A Magyar Falu Program (MFP) pályázatán tavaly nyertünk egy falugondnoki buszt, amit idén májusban tudtunk átvenni és üzembe helyezni a falugondnoki szolgálat működtetésére. Szeptembertől a gyógyszer beszerzésen túl, heti egy alkalommal nagykanizsai nagybevásárlási lehetőséget kínálunk fel az időseknek, illetve a gyermekeket is szállítjuk iskolába. A MFP-ban a kultúrház felújítására elnyertünk 30 millió forintot és állományba vettünk egy munkatársat, aki már a falunap szervezésében is segédkezett.
Egy régebbi vidékfejlesztési pályázatunkkal összedolgozzuk a most elnyert forrást és teljesen megújítjuk az épületet, hogy egy környezetbe illő, 21. századi elvárásoknak megfelelő kultúrotthonnal gazdagodjunk. Készülnek a kiviteli tervek és összeállítjuk a közbeszerzéshez szükséges dokumentumokat. Az épület átesik teljes akadálymentesítésen, tetőcserén, nyílászáró cserén, külső hőszigetelésen, bővítésen. Nagyon takarékoskodunk, hogy az állami elvonások ellenére az önerő meglegyen. A település biztonsága érdekében, terveinkben szerepel a köztérfigyelő kamerarendszer kiépítése a falu teljes területén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom FesztiválonKilencedik alkalommal szervezik meg a Göcseji DombérozótA 80-as évek átmenet az analóg és a digitális kor között