Vezető hírek
Kulturális sokszínűség; bélyegeken
A Hevesi Sándor Színház nézőtéri előcsarnokában nyílt tárlat anyaga a fővárosi Bélyegmúzeumból érkezett Zalaegerszegre, a Béke-Shalom Baráti Társaság és a Remény Alapítvány szervezésében. A kiállított „alkotások” között nemcsak hazai, hanem külföldi bélyegek is vannak. Írók, költők, zenészek, tudósok, színészek, valamint színház- és operaépületek szerepelnek többek között a bélyegeken, de a képzőművészet és a mesék világa is megjelenik.
Különleges tárlat nyílt a színházban
Szabó Jenő és Matyéka István a tárlatnyitón
Mint azt Matyéka István, a Béke-Shalom Baráti Társaság tiszteletbeli elnöke a résztvevőket köszöntve elmondta: két művészeti ág találkozik most a kiállítótérben. Az egyik maga a bélyeg, mint grafikai műfaj, a másik pedig a színház világa, ahol mindez bemutatásra kerül.
A tárlatot megnyitva Szabó Jenő, a Bélyegmúzeum főmuzeológusa elmondta: a postabélyegek, mint használati tárgyak mindig visszatükrözik a világot, illetve azt a kor, melyben születtek. Szinte nincs olyan téma, ami ne került volna rá a bélyegekre az idők folyamán. Természetesen a politika is mindig kiváló propagandalehetőséget látott a bélyegekben. Ideológiákat vagy országimázst egyaránt lehetett építeni vele. De afféle kulturális, idegenforgalmi „reklámeszközként” is funkcionáltak.
A bélyegkészítés művészet, hiszen a sokszorosított kisgrafika műfajába tartozik. Ráadásul sokszor neves képzőművészeket, grafikusokat kértek fel ilyen jellegű munkára. Emiatt művészettörténeti szempontból is érdemes elemezni, értékelni a postabélyegeket. A mostani tárlaton is jól megfigyelhető a műfajok és az ábrázolások sokszínűsége.
Művészet és irodalom a bélyegeken
A kiállítás teljes anyaga a magyar Bélyegmúzeum gyűjteményéből származik. Az intézmény összesen 14 millió, különböző tematikájú és eredetű bélyeggel rendelkezik. A kollekció világviszonylatban is rangos helyet foglal el.
A színházban látható kulturális témájú válogatás május 5-ig várja az érdeklődőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Művészet, természet és vörös riasztás a GébArt-i alkotótáborbanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánAugusztus 31-ig tart még a nyári véradási kampányBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőterme top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala