Vezető hírek
Barangolókolifax és városi diákbál
A fiatalok javaslatairól a diákönkormányzat ünnepi közgyűlésén
A közgyűlést követő sajtótájékoztatón Bellér Noémi, a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat diákpolgármestere elmondta, hogy az előző évi beszámolót követően javaslatot tettek egy iskolai vezetéstechnikai tréning megvalósítására a tudatosabb közlekedés érdekében. A következő előterjesztésükben ZEGerőpróba elnevezéssel többfordulós vetélkedő megszervezésért vetették fel, amely a fiatalok számára a város történelmi múltjának és természeti környezetének megismerését szolgálná. Egerszegi séta című kezdeményezésükben BarangolóKolifax elnevezéssel egy programfüzetet készítenének, elektronikusan is. Ez a kollégista diákoknak nyújtana információkat arról, mi hol található a városban, és azokat hogyan tudják megközelíteni akár helyi járattal. Díjat hoznának létre a helyi, illetve a városhoz kötődő fiatal tehetségek elismerése érdekében, továbbá parlamenti szimulációs vetélkedőt szerveznének az iskolák között.
Hagyományteremtő szándékkal alkoholmentes városi diákbál megrendezésében is gondolkodik a diákönkormányzat. Az ülésen átadták az ifjúságért díjakat, amelyet ifjúsági kategóriában a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete, míg felnőtt segítő kategóriában Balaicz Zoltánné vett át.
Egy nap, biztos, hogy jó kezekben a város, vette át a szót Balaicz Zoltán polgármester, a városházi hatalomátvételre utalva. Kiemelte, hogy a diákönkormányzat javaslatainak megvalósítását fontosnak tartja Zalaegerszeg vezetése, hiszen azt szeretnék, a fiatalok érezzék, van helyük a város közösségében. Méltatta, hogy a fiatalok csupa olyan tervet fogalmaztak meg, melyekkel a közösségépítésre koncentrálnak. A város ezek megvalósításához segítséget kíván nyújtani. Többek között megemlítette, hogy az önkormányzat egy interaktív közösségi tér létrehozására pályázik, amely a ZEGerőpróba vetélkedő egyik helyszíne lehet. A kollégista diákok helyi ismereteit bővítő Egerszegi séta kapcsán arról beszélt, hogy a programfüzet információit tartalmazni fogja a készülő mobiltelefonos városi applikáció.
Mileji Claudia ruhatervező, Bedőcs Anna diákképviselő, Bellér Noémi diákpolgármester és Cser Boglárka ékszertervező a kiállításon
A Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete nevében Tóth Gábor elnökhelyettes köszönte meg az elismerést, majd Bognár Ákos nemzedék önkormányzati képviselő, az Új Nemzedék Közösségi Tér vezetője értékelte a diákönkormányzat munkáját. Úgy fogalmazott, a fiataloktól igenis lehet tanulni, lelkesedésükkel, hozzáállásukkal, ötleteikkel erőt és energiát adnak a felnőtt városvezetéshez.
A sajtótájékoztató után a polgármesteri hivatal földszintjén megnyitották az I. fiatal művészeti ösztöndíjasok kiállítását, amely ugyancsak terve volt a diákönkormányzatnak. Az érdeklődők Mileji Claudia ruhakollekcióit valamint Cser Boglárka ékszereit tekinthették meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen