Vezető hírek
Zalai díjazottak a szombathelyi Szezon tavaszi tárlaton
RESS: Képzőművészet a frissesség jegyében
A friss idén különös hangsúlyt kapott, hiszen a tematika a Ress (vagyis ropogós, friss, üde) szó mentén szerveződött, amit szinte minden művész sajátos módon értelmezett. A képtár előzetesen meghirdetett felhívására a régió 113 művésze összesen 300 alkotással nevezett. A zsűri – Áfrány Gábor médiaművész és Készman József művészettörténész – döntése alapján a beküldött munkák közül 240-et állítottak ki az április 16-án nyílt tárlaton.
Látogatók Csondor Réka díjazott alkotása előtt
A jelentkezők magas száma miatt a bemutatott anyag mind a stílust és műfajt, mind a technikai megoldásokat illetően is eléggé eklektikus. Ugyanakkor egyfajta visszajelzést ad arról, hogy milyen kérdések foglalkoztatják a kortárs alkotókat, és hogy a gondolataikat milyen eszközökkel formálják művészi alkotássá.
Ruhák Sustik Kriszta új kollekciójából
A pályázat kiírói arra voltak kíváncsiak, hogy kinek mit jelent a „ress”, vagyis ez a hangutánzó szó. Mint az a megnyitón elhangzott: voltak, akik szó szerint értelmezték azt, vagyis kifejezetten a felhívásra készítettek új alkotást. Mások a ress jelentésére, frissességére reflektáltak, vagy pedig a szó hangutánzó jellegére. Vagyis a természet értékei, a környezettudatos szemlélet, a gyümölcsök üdesége (és annak múlandósága), a friss kenyér öröme éppúgy megjelenik, mint a hó, a jég roppanása, keménysége. Érdekes, hogy a legtöbb művész festményt küldött, de fotósok, médiaművészek és szobrászok (üveg, fa, fém) is jelentkeztek, sőt dizájnékszereket és formatervezett ruhákat is láthat a betérő.
Király-Horváth Hajnalka alkotása
A tárlaton köszöntőt mondott Csapláros Andrea múzeumigazgató és Horváth Soma alpolgármester. Utóbbi többek között úgy fogalmazott: a kortárs képzőművészet lényegi eleme, hogy kérdezzen, provokáljon, valamint hogy bevonja és megérintse a nézőt. Így jön létre a párbeszéd alkotó és befogadó között.
A kiállításon 14 Zalához, Zalaegerszeghez kötődő művész is szerepel alkotásával. Többek között Bóbics Diána, Borbás Helga, Budaházi Tibor, Csondor Réka, Horváth Csongor Gergő, Király-Horváth Hajnalka, Kovács László, Pál Katja, Tánczos György festőművészek, Fehér Beatrix, Sustik Kriszta ruhatervezők és Tóth Norbert képzőművész újabb (két évnél nem régebbi) művei is láthatók.
Az előtérben Fehér Beatrix ruhái, mellette Horvárh Csongor Gergő festőművész a saját kiállított műve előtt
A megnyitón díjakat is kiosztott a zsűri; a zalai alkotók közül Csondor Réka (Írókéz Áruház, Szombathelyi Képtár díja) és Tóth Norbert (Irokéz Gyűjtemény, Szombathelyi Képtár díja – önálló kiállítás az Irokézben) vehetett át elismerést.
Budaházi Tibor is pályázott egy újabb művével
A Szombathelyi Képtárban május 11-ig tekinthető meg a Szezon//Ress kiállítás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújul Zalaegerszegen a Bajcsy-Zsilinszky tér - forgalomkorlátozásra kell számítaniKözös nótázás BesenyőbenÚj járda és aszfalt a zalaegerszegi Petőfi utca egy szakaszánMűhelylátogatás a Zalaegerszegi Deák-technikumban Gázvezeték-rekonstrukció Zalaegerszegen, a Berzsenyi utcábanA Városi Ügyfélszolgálati Iroda tájékoztatásaMájus 25-én gyermeknap a VizslaparkbanDiáknapot szerveztek a Deák-technikum tanulóiZEGINFO: Bali Zoltán és Gecse Péter sajtótájékoztatója a közgyűlési döntésekrőlBelvárosi időutazás: Zalaegerszeg 1885-ben -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreOrgona-trombita koncert Zalaegerszegen és NagykapornakonMosoly, tehetség, elfogadás – így szólt az idei Esély GálaSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenOlaszországba is készül a Canterina kamarakórus