Vezető hírek
11. Lúdvércűzés Valkonyán
– A nyár végi időszakban korábban még gesztenye ünnepet tartottunk, majd több mint egy évtizede jött a lúdvércűzés annak emlékére, hogy a falu egykori tanítója az ötvenes években összegyűjtötte a különféle néphagyományokat, a falu és a környék földrajzi elnevezéseit, különleges nevű helyeit. Az akkori adatszolgáltatók egy-egy elnevezés hátterét is megvilágították. A lúdvérc, az ősi magyar mitológia egyik mitikus lénye, mely a helyi néphagyományban is szélesen elterjedt. Jellemző rá, hogy néha ugyan hasznot hajt, de a gonosz természete miatt, minél hamarabb meg kell szabadulni tőle. Szépapáink és szépanyáink fekete tyúktojásból keltették ki a lúdvércet a hónuk alá téve. A ludvérc, a kiköltésre vállalkozóval ellentétes nemű emberi formát vett föl és arról felismerhető, hogy patája van. Mi, szervezők tréfásan szoktuk azt mondani: mivel kilóg a lóláb, ezért nincs helye egyetlen patásnak sem a közelünkben. Az igaz, hogy az ártó lény szinte minden kívánságát teljesíti gazdájának, de annak az életerejére pályázik. Elűzni őt csak olyan feladattal lehet, amit képtelen végrehajtani. A rostában való vízhordáshoz hasonló teendőkkel való leterheléssel lehet a pusztulását megserkenteni. Az 50-es években barkás ágakat raktak az ablakok és a nyílászárók fölé, hogy nehogy bemenjen a lúdvérc.
– Miként zajlott a kulturális gasztronómiai ünneplés?
– A falunaphoz hasonló családi napon együtt voltunk, beszélgettünk, erősödtek közösségi kapcsolataink. Voltak vidám sportprogramok, kézműves foglalkozások. A helyet és a tűzifát az önkormányzatunk biztosította, a bográcsos főzőverseny, a szakácsviadal ételeit pedig kis csoportokban készítették el az itt élők. A helyi hagyományőrzés ápolását segítendő, nyertünk pénzügyi forrást egy Interreges pályázaton. Nem éttermet nyitottunk, csak a magyar konyha régi, egészséget adó remekeit kóstoltattuk. Kialakítottuk az Ízek utcáját, ahol gasztronómiai bemutató várta az érdeklődőket. Helyi termékek és egészséges, hagyományos alapanyagokra épülő ételek, élelmiszerek kóstolási lehetőséggel egybekötött bemutatóját szerveztük meg. A valkonyai Erdőszéli Pékkuckó és a Ghaurved mustár termékeit is megízlelhették mindazok, akik előtt még ismeretlenek voltak ezen helyi termékek. Mulatságos Intergalaktikus, Szabadstílusú Ludvérctojás hajító bajnokságot is szerveztünk. A házibuli előtt megvolt persze a Ludvércűzés is! Erdei felvonulással, lámpásokkal, a tűz fényével űztük távolra az ártó erőket a falutól.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán