Vezető hírek
175 éves a Szent Rafael Kórház
Jeles jubileumhoz érkeztek idén
Dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD
Történelmi pillanatban szólíthatom meg Önöket, hiszen a 2023-as esztendővel kórházunk az intézményesített betegápolás 175. évét kezdte meg, fogalmazott szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében dr. med. habil. Gasztonyi Beáta PhD. A kórház főigazgatója azt írta: az évfordulóra számos programmal készülünk, melyek az egész éven átívelnek. Kvízekkel, szűrővizsgálatokkal, aktivitásra ösztönző programokkal szólítjuk meg a lakosságot, hogy újra felvegyük azokat a szálakat, melyeket a járvány szétszakított.
– A jubileum jegyében szervezzük majd ünnepségeinket, ám a jelent is gazdagítjuk, hiszen a sikeres pályázatoknak köszönhetően több beruházás átadása szerepel a naptárban.
Új elemekkel, szöveges tartalommal bővítjük a 170-es évfordulóra létrehozott „Múlt idő – a Zala Megyei Kórház régi képeken” címmel létrehozott Facebook oldalt. Az 1990-es évektől gazdag képanyaggal rendelkezünk a kórház mindennapjairól, ám ahogy megyünk vissza az időben, úgy szűkül az archívumtár. Abban bízunk, hogy volt kollégáknál, gyűjtőknél rejtőznek régi fotók, melyeket rendelkezésünkre bocsátanak. Kérjük, hogy akinek a birtokában vannak ilyen képek, jelentkezzen a priroda@zmkorhaz.hu címen.
Még nem leplezünk le minden tervet, hadd legyen benne néhány meglepetés. Kísérjék figyelemmel kórházunk honlapját és Facebook oldalát, ahol minden kezdeményezésről időben tájékoztatást adunk.
Kívánom, hogy legyen élményekben gazdag, és minél jobb egészségben eltöltött ez a jubileumi év! – zárta gondolatait közleményében a főigazgató.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltása -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsTehetség és munka címmel nyílt kiállítása a művészeti gimnazistáknak