Vezető hírek
A Rheinmetall átadta az első Lynxet
A zalaegerszegi telephelyen gyártották a harcjárművet
Az átadáson a kormány részéről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is részt vett. A Rheinmetall nevében dr. Björn Bernhard a Rheinmetall Járműrendszerek Üzletágának vezérigazgatója és Paul Walf a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Mint elhangzott, a cég Zalaegerszegen működteti a világ legmodernebb kompetenciaközpontját a lánctalpas páncélozott járművek gyártásához. A gyárat 2023 augusztusában adták át.
A honvédelmi miniszter jelezte: az ukrajnai háború megmutatta, hogy jól működő, az országot minden időben és helyzetben ellátni képes hadiparra van szükség. A honi hadipar már most is komoly, a nemzetközi színtéren is kimagasló teljesítményre képes. Hozzátette: Magyarország törekvése az, hogy a hadiipar le tudja gyártani a hadsereg minden szükséges felszerelését, ehhez azonban megbízható és kiszámítható partnerekre van szükség. Magyarország pedig nagyra értékeli a Rheinmetallnak a világ és különösen az európai biztonságban játszott szerepét.
Björn Bernhard elmondta: a jövőben Zalaegerszegen gyártják majd a harcjárművek egyéb változatait is, így egyebek mellett parancsnoki és felvezető járműveket, illetve mentőt. Mindezen túl új légvédelmi rendszert is fejlesztenek.
Elhangzott: a zalaegerszegi telephely a ZalaZone ipari komplexum részeként, mintegy 33 hektáros területen helyezkedik el, és mintegy 300 magasan képzett szakember számára teremt munkahelyet. A távlati fejlesztésekkel pedig további munkahelyeket hoznak létre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban