Vezető hírek
A zalaegerszegi temetők készen állnak az ünnepre
Sajtóbejárás a Göcseji úti temetőben
A sajtótájékoztatóval egybekötött szemlén a Zalaegerszegi Rendőr-főkapitányság és a Rendért Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület egy-egy képviselője is részt vett. Gecse Péter alpolgármester elöljáróban elmondta: Zalaegerszegen 17 temető található, ebből 11 működik, négyet már lezártak, kettő pedig hősi temető. Az önkormányzat év közben gondot fordít az egyes temetők fejlesztésére, a városgazdálkodással közösen pedig készülnek az ünnepekre, hiszen ilyenkor jelentősen megnő a forgalom.
Az alpolgármester felidézte: idén a Göcseji úti temetőben megújították a zöldfelületet, folyamatos továbbá a védett sírok gondozása. A közgyűlés döntése értelmében pedig a néhai Saly fényképészcsalád sírhelye is védetté vált. A peremkerületi temetők közül a pózvai, ebergényi és ságodi sírkertben történt fejlesztés. Bíznak benne, hogy a Mindenszentek és a halottak napja nyugalmasan, problémák nélkül telik el.
Az ünnep idején hosszabbított nyitvatartással, gyászzenével készülnek a két nagy belvárosi temetőben – tájékoztatott Horváth István, a VG Kft. ügyvezetője. Többek között elmondta: a Göcseji úti temető és az Új temető reggel 6 órától este 20 óráig fogadja a hozzátartozókat. Gépjárművel csak az Új temetőbe és csak mozgáskorlátozott igazolvánnyal lehet behajtani. Ha valaki egyéb egészségügyi problémák miatt nem tud gyalogolni, azt előzetesen jelezze, vagy kérje a helyszínen lévő polgárőrök segítségét. Ha valaki zárás után netán bent rekedne valamelyik temetőben, ne ijedjen meg; a ravatalozónál kifüggesztve megtalálja a gondnok elérhetőségét. Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a sírhelyek megváltására az ünnepek alatt nem lesz lehetőség.
Sándor Dénes, dr. Éder Tamás, Gecse Péter és Horváth István
A cég munkatársai az ünnep kezdetéig folyamatosan dolgoznak a temetők tisztán tartásán és a lehulló levelek eltakarításán.
Dr. Éder Tamás, a Zalaegerszegi Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, hogy az Új temetőnél október 31. és november 3. között reggel 9-től este 22 óráig egyirányú lesz a forgalom a Ságodi út irányából a Kaszaházi út felé. A továbbiakban a bűn- és balesetmegelőzésről beszélt, felhívva a figyelmet arra, hogy értéket senki ne hagyjon az autójában és a temetői zsúfoltságban mindenki vigyázzon személyes tárgyaira, illetve egymásra. Ez utóbbi vonatkozik az utakra is, a megnövekedett forgalom miatt.
A polgárőrök részéről Sándor Dénes, az egyesület elnöke elmondta: tizenöt éve biztosítják Mindenszentekkor és halottak napján a Göcseji úti temetőben a rendet. Emellett folyamatosan járőröznek a peremkerületi temetők felé is, kiegészülve a térségben dolgozó polgárőrökkel. A Göcseji úti temető mind a négy kapuját biztosítják, segítenek a mozgáskorlátozottaknak, mentőt hívnak, ha netán rosszul lesz valaki, figyelnek továbbá az elhagyott tárgyakra, amit próbálnak a tulajdonosoknak visszajuttatni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszékenHencz Hunor aranyérmet nyert a Grand Prix Slovakia versenyenTV-s mérkőzésen fogadja a ZTE KK a címvédő FalcótCsatornabélelés Zalaegerszegen, a Göcseji útonSajtónap alkalmából köszöntötték az újságírókat a Korona SzalonbanÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadás -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásHány köztéri szobor fér el a városban?Aszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Quizard pubkvíz Zalaegerszegen isNövekvő könyvtárhasználat, több fiatal beiratkozóBuday Mihály festőművész alkotásai a színházbanTöbb ezer fánk fogyott a jótékonysági vásáronLezárások az Aranyoslapi forrás mellett