Vezető hírek
Örömben és szeretetben karácsonykor
Az Élhetőbb Zalaszentivánért Közhasznú Egyesület jóvoltából mind a négy adventi hétvégén zenés műsorral várták a falubelieket a művelődési házban. Első alkalommal Szeghy Csaba Tamás plébános mondott köszöntőt, és gyújtotta meg az első gyertyát. A második adventi vasárnapon Tóth László, Zalaszentiváni Polgárőr Egyesület elnöke, a harmadik adventi vasárnapon Pozsogár Andrea, a Zalaszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke szólt a jelenlévőkhöz. A negyedik gyertyagyújtás alkalmával Dormán Miklós polgármester beszélt az ünnep lényegéről, feszegetve a következő kérdéseket. Mit várunk a karácsonytól? Mit várunk az ünneptől? Nyugalmat, pihenést, szabadidőt a decemberi rohanás és az egész évi munka után? Kellemes érzéseket, amelyeket talán boldogságnak érzünk? Vagy talán a gyermekkori élmények feléledését várjuk? Esetleg megelégszünk néhány ajándékkal, amit családtagjainktól kapunk? Mit várunk a karácsonytól? Kit akarunk látni? Kivel szeretnénk találkozni?
A Karácsony az Isten-látás ünnepe, hiszen Jézus születésnapjára igyekszik mindenki lelkileg is felkészülni. Ahogy egyre több gyertya ég az adventi koszorún, úgy nő szívünkben a vágyakozás az igazi szeretet megismerésére. Nem baj, ha ilyenkor végig tudjuk gondolni a lassan elmúló év eseményeit, és hálát tudunk adni a mi Teremtőnknek, hogy a jó dolgok mellett a kevésbé jókat, sőt a nagyon rosszakat is volt erőnk elviselni. Életünk nem könnyű, hiszen a világban élni állandó harcot jelent. De mi nem e világ részei vagyunk, és karácsonykor ezt minden keresztény megérzi. Ilyenkor próbálunk többet mosolyogni, ellenségek között békeszerzőkké válni, és többször, sokkal többször igyekszünk megbocsátani. Persze sok a gond, a megoldhatatlannak látszó helyzet, de Isten megoldást kínált fel mindannyiunknak akkor, amikor elküldte hozzánk egyszülött Fiát, mert mi nem azért születtünk, hogy meghaljunk, hanem azért, hogy életünk legyen, hangsúlyozta.
A polgármester végül azt kívánta, hogy a szeretet és a vele járó békesség tegye széppé mindenki ünnepét. Leljék meg örömüket szeretteikben és embertársaikban, hogy a karácsonyt és az új esztendőt új szívvel és újult erővel kezdhessék meg.
Az adventi gyertyagyújtó ünnepségeket a Szépmező Szárnya zenekar, az Énekmondó együttes, a Harisnyás Pipik és végül az Aranykapu zenekar műsora tette emlékezetessé, különösen a gyerekek számára. A gyerekek is készültek, a Füles Mackó Óvoda óvodásai és a Zalaszentiváni Általános Iskola diákjai közreműködtek a rendezvényeken.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Július 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz térenKi kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen! -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz térenJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét Zalaegerszegen