2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Alsópáhok falufejlesztési stratégiája jelest érdemel

2020. július 20. hétfő, 14:05
Szerző: Antal Lívia
Alsópáhokon is módosítani kell a költségvetést a koronavírus-járvány okozta bevétel-elmaradások miatt. A település önkormányzata ezért csak azon beruházások megvalósítására koncentrál idén, amelyekre pályázati támogatást nyert. A mindig felelősen gazdálkodó helyhatóság takarékossági intézkedéseket is hozott a költségvetés egyensúlyának fenntartása érdekében.

– A tavasszal beköszöntött koronavírus-járvány kedvezőtlenül érintette 530 millió forintos költségvetésünket. Elsődleges számításaink szerint több tízmillió  millió forintot is kitehet az idegenforgalmi adó kiesés, ami jelentős hányada az éves költségvetésünknek. Jelentős bevételkiesést jelentett a Kolping Hotel leállása – kezdte a beszélgetést Czigány Sándor, Alsópáhok polgármestere (2. kép). – Az elmúlt évet is sikeresen zártuk. Három pályázati nagy beruházást is megvalósítottunk a hivatalban, az alkotóházban valamint az iskolában, amelyek jelentős önerőt is igényeltek. Miután a korábbi években is mindig realizálódtak bevételeink, a 2020-as esztendő költségvetését is bátran terveztük. De közbeszólt a járvány, ami miatt, mint sokan mások, takarékossági intézkedések bevezetésére kényszerültünk. Ez egyrészt érinti a beruházásokat, melyek közül csak azokat valósítjuk meg, amelyekre már pályázati támogatás nyertünk. Kimondott önerős fejlesztést nem hajtunk végre idén.

A takarékoskodás érdekében egyes területeken át kellett térni hatórás munkanapra, átmeneti jelleggel. Tettük ezt azért, hogy senkit ne kelljen elküldeni az önkormányzati foglalkoztatottak közül. A képviselők veszélyhelyzet kihirdetése óta nem veszik fel tiszteletíjukat, amelyről önként mondtak le. Idén nem lesz jutalom és és egyéb plusz juttatás. Továbbá csak a legfontosabb karbantartási feladatokat látjuk el, de ez nem azt jelenti, hogy elhanyagolnánk a falut. Idén nem lesznek nagy rendezvények, a június 5-i falunapról is le kellett mondanunk. Valószínű, hogy a szüreti felvonulás is elmarad, amit a Vöröskereszt keszthelyi szervezete és az ezen belül működő járási Aranykorúak Társasága szervez, az idősekre való tekintettel. Helyette a település civil szervezeteinek programjait helyezzük előtérbe. Nem tudjuk, hogy az év hátralévő részében hogyan alakulnak bevételeink, ezért költségvetésünket módosítanunk kell. Ebben elsőbbséget élvez a munkaerő, a dolgozók bére és a település fenntartása.
A járvány idején a médiában megjelent intelmeket nyilvánvalóan mi is magunkévá tettünk, illetve figyelemkeltő levelekben kértük a lakosságot a szabályok betartására. Önkéntesek által varrt szájmaszkokból háromszor osztottunk ki 500 darabot. Intézményeinket elláttuk a szükséges fertőtlenítő szerekkel. Bezártuk az óvodát, amit ismételten nemrég nyitottunk meg. Jelenleg 25-30 gyerek jár óvodába a 65 fős létszámból.

– Térjünk rá a beruházásokra!
– Örömmel tölt el bennünket, hogy az önkormányzati hivatal több mint százéves épületének felújítását be tudtuk fejezni idén. (3. kép) A beruházás teljes körű rekonstrukciót tett lehetővé. Szigetelést és megemelt tetőszerkezetet kapott az épület. A tetőtérben kapott helyet az irattár és szerver szoba. Az alsó szinten belső átalakítással tágasabb terek jöttek létre, és minden helyiség fala, padlóburkolata, nyílászárója megújult. Nehézségeink ellenére augusztusban neki állunk az orvosi rendelő felújításának, amelyre a Belügyminisztérium pályázatán sikerült támogatást nyerni. Épületében helyet kap egy fiókgyógyszertár, ami nem csak az orvosi rendelési időben lesz nyitva. A december végéig tartó munkák miatt a gyermekorvosi ellátás Keszthelyen lesz, a felnőtt házi orvosi szolgálat pedig a volt takarékszövetkezet épületében működik majd. Emiatt az ide tervezett mini bölcsőde nyitása áttolódik 2021 szeptemberre. Ide tartozik, hogy az orvosi ügyeleti ellátás megszűnik Hévízen, és átkerül  Keszthelyre a kórházba az Ady út 2. szám alá. Augusztus elsejétől már itt áll rendelkezésre az alsópáhokiak számára is az ügyelet.

– A falunap előtti napon, június 4-én pályaavatóra is készültek.
– Az edzőpálya világításának korszerűsítését két ütemben valósítottuk meg a sportegyesület két nyertes TAO-pályázatából. Avatása a vírushelyzet miatt elmaradt, melyen a Fradi-öregfiúk csapatával lett volna egy barátságos mérkőzés. A sportcentrumot érintő minden fejlesztés Alsópáhok sportkoncepciója alapján történik. A térségben keresettek ugyanis a jó minőségű edzőpályák, mellyel a jelentkező igényeket kívánjuk kiszolgálni bérbeadással, mások mellett a hévízi utánpótlás edzéseinek is, várhatóan jövőre.  

Önkormányzatunknak ebben a nehéz helyzetben is a jövőben kell gondolkodnia. A sportberuházások sem öncélúak. Ha a helyzet normalizálódik, igenis biztosítani kell a gyerekeknek, a fiataloknak, iskolásoknak, sportolni vágyóknak a megfelelő körülményeket a sportoláshoz. Alsópáhok falufejlesztési stratégiája helyesnek bizonyult, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy vonzóak lettünk a letelepedni szándékozók számára. 2006-ban 1300-an, most pedig több mint 1500-an élnek itt. Tehát több mint 200 fővel gyarapodott a település lélekszáma az eltelt 15 évben. Az oktatástól, az egészségügyi ellátástól kezdve a szabadidő eltöltésén keresztül városszintű szolgáltatások állnak rendelkezésre helyben. A falu ápolt környezete miatt is vonzó. A szépen rendbe tartott, virágosított közterületek a GESZ munkáját dicséri. (1. kép) Sokat számít a csend és a jó levegő is. Hogy ez továbbra is így maradjon, önkormányzatunk szabályozta a belterületen történő avarégetést. E szerint május 15-étől szeptember 15-ig tilos a kerti hulladékot elégetni. Szeptember 15-étől pedig csak szerdánként lehet. Felhívnám a figyelmet, hogy a levegő védelméről szóló kormányrendelet alapján 2021. január elsejétől az egész ország területén tilos lesz a zöldhulladék és az avar égetése.

– Milyen terveket fogalmaztak meg a jövőt illetően?
– A Magyar falu programra két belterületi út felújítására, a közterületek karbantartását szolgáló munkagépre, valamint a helyi művelődési szervező bértámogatására adtunk be pályázatokat. Jelenleg a rendezési terv módosításán is dolgozunk, amelyben olyan területeket is kijelölünk, amelyek a helyi vállalkozások helyben maradását is szolgálják. Visszatérve még egy kicsit a jelenhez. Az alsópáhoki Spar mellett magánberuházásban felépült a Mobil Petrol benzinkút, ami várhatóan augusztus közepétől üzemelni fog! Június 22-e óta átalakítás zajlik a Sparban, amely augusztus 27-től fogadja újra vásárlóit. Itt tartunk most, bízva abban, hogy meg tudjuk oldani az előttünk álló hónapok kihívásait is – köszönt el Czigány Sándor polgármester.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK