Vezető hírek
Átadták a 2023-as Zalaegerszegért díjakat
Az év záróeseménye az ünnepi közgyűlés volt
A polgármester szólt arról, hogy a legnagyobb változásokat a 20. században élte át a város, melynek elején még csak 15 ezres kicsi, de büszke közösség volt, a végén pedig 60 ezres központ. A több tízezer betelepülő a város identitását nem veszélyeztette. A „zalaegerszegiség” nem gyengült, hanem inkább erősödött. A mi közösségünk mindig újra és újra hitt, küzdött, győzött és bizonyította, hogy a kemény idők sohasem voltak olyan kitartóak, mint a kemény emberek.
- Most újra egy erősödő Zalaegerszeg időszakát éljük. Egy olyan Zalaegerszegét, amely a térség legjobbja akar lenni. Gazdaságunk fejlődése lehetővé teszi, hogy az évtized végére valóban meghatározóak legyünk a Nyugat-Dunántúlon – mondta a polgármester.
Az ünnepségen részt vett dr. Gulyás Gergely a miniszterelnökséget vezető miniszter, aki köszöntője elején bejelentette, hogy a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adta át otthonában a 93 éves dr. Marx Gyulának, aki a rendszerváltozás előtti utolsó parlament négy szabadon választott országgyűlési képviselőjének egyike volt. A családi körben rendezett ünnepségen elhangzott: Marx Gyula több évtizedes gyógyítómunkája, valamint sokoldalú és elkötelezett szerepvállalása miatt kapta a kitüntetést.
A továbbiakban a miniszter úgy fogalmazott: Zalaegerszeg az ország egyik legjobban fejlődő városa, kiválóan használja ki a lehetőségeit. Gazdag ez a város, mert olyan polgárai vannak, mint a mostani kitüntetettek is, akik évtizedek óta szolgálják a közösséget.
Köszöntőjében Vigh László országgyűlési képviselő azt mondta: a saját területükön igazi legendák mindazok, akik átveszik most a Zalaegerszegért díjat. Példát mutatnak, hogyan lehet sikert és eredményt elérni.
Az idei kitüntetettek: Pödörné Hajdu Ibolya nyugállományú óvodavezető; Miszory Béla, a Vívó Egylet alapítója; dr. Szittyai Borbála belgyógyász, háziorvos; Góczánné Tóth Zsuzsanna, az Atlétika Klub senior sportolója; Magyar János, Lendva polgármestere. Továbbá Ocsovai Grácián ferences szerzetes; Péter Zoltán, a ZTE FC korábbi labdarugója; Kámán Ferenc, az Atlétika Club Életmű Díjas vezetőedzője; Éderné Vasáros Ágota, a csácsbozsoki közösség aktív szervezője és Papp Zoltán, a ZTE Teniszt Klub elnöke.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon