Vezető hírek
Átadták a földhivatal megújult épületét
A 971 millió forintos pályázat keretében tíz kormányhivatali épület felújítását kezdték meg 2016 őszén, Zalaegerszegen, Zalaszentgróton, Keszthelyen és Nagykanizsán – kezdte tájékoztatóját dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott. Ebből már hat elkészült, közte a Mártírok útjai épület a megyeszékhelyen, ahol a megyei kormányhivatal földhivatali osztálya, a Zalaegerszegi Járási Hivatal földhivatali osztálya található, valamint 2017. január elsejétől itt működik a zöldhatóság is. Ez egyben azt is jelenti, hogy idén emelkedni fog az ügyfelek száma. Mindez jól érzékeli a kollégákra váró napi munkaterhet, egyúttal mutatja azt a szolgáltató államot, mely az ügyfelek érdekeit tartja szem előtt, hangsúlyozta a kormánymegbízott, aki kiváló. Dr. Sifter Rózsa szerint kiváló munkát végzett a kivitelező.
A Mártírok útjai épület rekonstrukciója során kicserélték az összes nyílászárót, a két kazánt, szigetelték az épületet, továbbá energiatakarékos lámpatesteket helyeztek el, valamint napelem-rendszert építettek ki. Az energetikai fejlesztéssel közel hét millió forintot takaríthatnak meg évente az üzemeltetési költségből.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos elsőként arról beszélt, hogy a kormány munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket. Hangsúlyozta, a TOP-program és a Modern városok programjának köszönhetően óriási beruházási hullám veszi kezdetét hazánkban, ami fejlődést ígér az egész országnak, így a megyének és a megyeszékhelynek is. Zalaegerszeg számára a járműipari tesztpálya megépítése jelenti a legjelentősebb beruházás, ami május 19-én alapkő letételével indul. Végül megköszönte a dolgozóknak azt a szakszerű munkát, amit a zalai beruházások előkészítő szakaszában végeztek.
Ezt követően a felújítást végző cég képviselője készre jelentette a beruházást, majd Ocsovai Grácián ferences atya mondott áldást.
A nemzetiszín szalagot Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, Vigh László, dr. Sifter Rózsa és dr. Koczka Csaba, a Zalaegerszegi Járási Hivatal vezetője vágták át.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen