2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Egymás felé kinyújtott jobb

2019. március 06. szerda, 16:25
Szerző és fotó: Antal Lívia
A vallásközi párbeszéd, az egymás felé nyújtott jobb elfogadásának fontosságát emelte ki dr. Székely János, szombathelyi megyés püspök és Schönberger András pécsi főrabbi a keresztény–zsidó imaórán. A zalaegerszegi önkormányzat dísztermében megtartott rendezvényen a helyi keresztény felekezetek, a zsidó hitközség valamint a Keresztény–Zsidó Társaság vezetői vettek részt.

Közös imaóra a keresztény–zsidó párbeszédért

Dr. Székely János katolikus megyés püspök azt hangsúlyozta, hogy a zsidó testvérek legnagyobb kincse Mózes törvénye, a tízparancsolat, ami alapja az egész európai kultúrának. A tízparancsolat egyúttal a világ teremtése, nem valami önkényes kulturális melléktermék, hanem isteni rend. A zsidó nép ennek a törvénynek hordozója, mely az emberi méltóságot tartja szem előtt.  Ha elvész az Isten, elvész az ember, idézte II. János Pál pápát, utalva az Isten-gyűlölő nácizmus és a kommunizmus borzasztó embertelenségére, amikor a méltóságot és az életet millióktól vették el. Felidézte, hogy Mindszenty József bíboros, egykori zalaegerszegi apát-plébános iszonyodott a náci ideológiától. Nagykanizsán 1944 júniusában a zsidókérdésről azt mondta: „bűntény és jogerős ítélet nélkül az életet elvenni senkitől nem lehet”. Az emberi életet védték a kor zsidó származású nagy költői, írói: Szerb Antal, Radnóti Miklós és Sík Sándor, akiket a tízparancsolat szellemisége hatott át. Végül részleteket olvasott fel a 2015-ben 25 ortodox rabbi által kiadott nyilatkozatból, amelyben a keresztény–zsidó párbeszédet szorgalmazták. A kétezer éves kölcsönös ellenségeskedés után felismerjük a történelmi lehetőséget. Szeretnénk elfogadni keresztény testvéreink felénk nyújtott jobbját, hiszen zsidóknak és keresztényeknek partnerként kell korunk erkölcsi kihívásaira választ adniuk, idézte többek között a rendezvény jelentőségére is utalva.

Schönberger András főrabbi úgy vélekedett, hogy a mai világban a szeretet, a megértés akkor lehetséges, ha a különállók megpróbálnak egymáshoz kapcsolódni. Akkor is, ha sok minden szétválaszt, hiszen ők a Bibliát másként értelmezik és tanítják. De sok minden összeköt, melyben a legfontosabb tény az, hogy mindnyájan a teremtőtől kaptunk a lelkünket. Amikor ma a zsidók és keresztények közelednek egymáshoz, vannak erők, amelyek a megbékélés megbontására törekednek. Európában ismét erősödik az antiszemitizmus, a zsidógyűlölet, ami ellen csak közös fellépéssel lehet szembeszállni. A két egyház között éppen ezért szükséges egy erős kapocs, egy híd, ami összeköt, hogy a mindennapokban is ki tudjanak állni egymás mellett. A mai imaórának ez a legfőbb üzenete, fejtette ki.

Szécsi József, Siklósi Vilmos, Schönberger András, dr. Székely János, Stróber László, Zsugyel Kornél és Hodánics Péter

A szervezők részéről Siklósi Vilmos, a zsidó hitközség elnöke szintén a párbeszéd szükségességét emelte ki. Az keresztény–zsidó megbékélés és együttműködés fontosságáról Stróber László apátplébános, Zsugyel Kornél evangélikus lelkész, Hodánics Péter református lelkipásztor, és Szécsi József, a Keresztény–Zsidó Társaság főtitkára beszélt az egybegyűlteknek. A közös imaóra végén dr. Székely János magyar, Schönberger András héber nyelven mondott áldást.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK