Vezető hírek
Bókaháza fejlődik
– Községünkben ismét, egy vidám, az összetartást és az összefogást erősítő falunapot sikerült szerveznünk. Pályázati források ezúttal ugyan nem álltak rendelkezésre sztár fellépők meghívására, de az önerőből szervezett programok a kikapcsolódást, a jókedv kiteljesedését, a szórakozást szolgálták. A közösségi együttlét alkalmával délelőtt kosárlabda és foci mérkőzések, délután a családok igényeit szolgáló vendégfellépők hoztak könnyed perceket. Fellépett a Kis Hétrét Együttes, megelevenedett a Móka Palota világa, Salamon Ferenc gitárszólója és éneklése a slágerek és operett dalok világába repített bennünket.
Nagy sikert aratott a Zalaapáti Harmonika Zenekar, akik másfél órás műsorral szórakoztatták a szép számú közönséget. A helyi Bokréta Népdalkör is színpadra lépett velük, hangulatos nótacsokorral. A felnőttek a kézműves kirakodó vásár portékái közül válogattak, a gyerekek élvezték a csillámtetoválást, a népi játszóházat, az ugráló vár, csúszda játékelemeit. A település lakosságát finom vacsorával kínáltuk, a zenés-táncos szórakozást igénylők pedig az esti bálon szórakoztak.
– Milyen irányba indult el a falu fejlődése?
– BM-es forrás és önerő felhasználásával még a rossz idő beköszönte előtt szeretnénk készre jelenteni a Rákóczi utcai térköves járdaszakasz kivitelezését még akkor is, ha ez a szakasz valószínűsíthetően érintett lesz egy későbbi csapadékvíz elvezetési projekttel. Tavaly a temetőben megtörtént a partfal megerősítés, de a csapadékvíz még több helyen okoz gondot, így ezt orvosolandó a déli részen indulnak el a munkálatok. A faluközpontban van szép sportparkunk, de ott már egy nagyobb szabadtéri játszótér elemei nem fértek volna el, ezért a Magyar Falu Programhoz (MFP) kapcsolódva hamarosan játszótér épül a Hegy utcai, a forgalomtól távolabbi önkormányzati területen. A kisgyermekes szülők azért is örülnek a fejlesztésnek, mert 2011 óta nem működik óvoda a településen. A régi temetői kerítés helyett új tájba illő, fém térelválasztó készül október közepéig, de a parkosítás és a hiányzó járda kiépítése is elkészül.
Sajnos a fiatal szülőket építési telekkel nem tudjuk ide vonzani, a CSOK-képes ingatlanok is elkeltek, ezért lehetőségeinkhez mérten a falurendezési tervet majd úgy igyekszünk módosítani, hogy építési telkek kialakítására is lehetőség nyíljon. Szeretnénk bekerülni abba a kisrégiós kerékpárút hálózatba, ami a felhagyott vasúti töltés mentén érinti Zalaszentgrót-Kehidakustány településeken kívül a Kis-Balatoni településeket is. Van tennivaló a zártkerti utak rendbe tétele ügyében, de azt elmondhatjuk, hogy az összes gyalogjárdánkat mára sikerült modernizálni. Az Agrárminisztérium Hungarikum Emlékbizottság támogatásával számos felújítást tettünk, így megszépült: a templomkerti szobor csoport, a templom udvari: Alexandriai Szent Katalin, illetve Szent Antal szobor. Nepomuki Szent János szobrát az Újfalui patak mentén, egy kis közparkban állítottuk fel. Gondot fordítunk az útmenti kőkeresztjeink kijavítására is. Lépésről lépésre, de fejlődünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban