Vezető hírek
Búcsú Balogh Tamás színművésztől
A búcsúztató bejátszásokkal kezdődött, melyekben megelevenedtek Balogh Tamás legnevezetesebb színházi szerepei; a Robinson & Crusoe előadástól kezdve egészen a 2018-as Caligula helytartójáig. Ezt követően dr. Besenczi Árpád igazgató köszönt el kollégájától.
Sokoldalúan művelt úriember volt
Mint mondta: Balogh Tamás harminc évig élt és dolgozott Zalaegerszegen, szerepeit és jellegzetes alakját sokan ismerik a városban. Fehér öltöny, nyakkendő és az elmaradhatatlan cigaretta. Ez utóbbi rendszeres vitaforrás is volt köztük, miután bevezették, hogy közintézményekben nem lehet dohányozni. Olyan volt, mint egy gyerek, nem akarta elhinni, hogy nem gyújthat rá házon belül, persze „takarásban” azért megtette – mondta az igazgató.
Balogh Tamás talpig úriember volt! Nemcsak elegáns (senki nem tudott úgy hosszú kabátot és kalapot viselni, mint ő), hanem sokoldalúan művelt is. A történelem, az irodalom, a nyelvészet éppúgy érdekelte, mint a gasztronómia, azon belül is a fűszerek. Páratlan humora volt, így nemcsak drámai szerepekben, hanem vígjátékokban is ki tudott teljesedni. Halála szomorúság és nagy veszteség a magyar színházi életnek – mondta Besenczi Árpád.
Farkas Ignác színművész is beszédett mondott Balogh Tamás búcsúztatásán
Búcsúzott kollégájától, az „Édes Úrtól” a színház egykori művészeti vezetője, Sztarenki Pál is. A Facebookon korábban megjelent írását Bellus Attila színművész olvasta fel. A rendező örömmel gondol vissza a sok közös munkára, a beszélgetéseikre, és külön köszöni neki a Közellenségben, valamint a Caligula helytartója című darabban nyújtott alakítását. Balogh Tamás ez utóbbiban játszott szerepéért (Barakiás), a 2018-as Vidéki Színházak Találkozóján megkapta a „legjobb férfi alakításért” járó fődíjat.
Harminckét év alatt összekovácsolt minket a vidéki színházi lét és a színházról való közös gondolkodás. Egy hullámhosszom voltunk – e szavakkal búcsúzott pályatársától és jó barátjától Farkas Ignác színművész. Mindketten 1987-ben jöttek Zalaegerszegre, rengeteg közös előadásuk, közös jelenetük volt, gyorsan egymásra hangolódtak és barátok lettek. Ahogy a színművész fogalmazott: Tamás ízig-vérig úriember volt, még kritizálni is úrként tudott. Kitűnt az átlagból és nyomot hagyott minden emberben. Jellegzetes hanghordozása és mondásai még sokáig hiányozni fognak.
A jelenlévők egy-egy szál fehér virággal vettek végső búcsút a színművésztől.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán