Vezető hírek
Bűnmegelőzési mintaprojekt indult nyolc Felső-Zala-völgyi település részvételével
A rendezvényen polgármesterek, falugondnokok, gyermekvédelmi szakemberek, polgárőrök és rendőrök vettek részt a térségből. A program célja, hogy támogassa a térségi gondolkodás összehangolását, valamint segítse a helyi kriminalisztikai problémákra reflektáló közös bűnmegelőzési stratégia kidolgozását.
– Úgy tapasztaljuk, hogy a bűnmegelőzés szó hallatán az önkormányzati vezetők, a képviselők, pedagógusok és a gyermekvédelemben dolgozók is elsősorban a bűnüldözésre asszociálnak. Rejtve marad előttük, mi minden tartozik ehhez a szakterülethez. Pedig a modern bűnmegelőzés kompetenciafejlesztés – és bizony sok köze van a sporthoz, a művészetekhez, a játékosításhoz is – emelte ki Gratzer-Sövényházy Edit rendőr ezredes, főosztályvezető, a workshop szakmai vezetője.
Mint elhangzott: a települések önálló bűnmegelőzési stratégiákat dolgozhatnak ki, ezek megvalósítására pedig több forrás is rendelkezésre áll, akár egyedi támogatás formájában az NBT-től.
A nap során a résztvevők csoportmunkában dolgoztak, interaktív feladatok segítségével vizsgálták meg saját közösségeik kihívásait. A közös gondolkodás eredményeként minden csoport olyan koncentrált problémára keresett megoldást, amely a perifériára szorult emberek közösségi integrációját segítheti, és hosszú távon is érezhető pozitív változást hozhat az érintettek életébe.
A program a társadalmi összefogás erejére, az együtt gondolkodás és cselekvés lehetőségére hívta fel a figyelmet – nemcsak rendészeti, hanem szociális és közösségfejlesztési szempontból is.
Fotó: Zala Vármegyei RFK
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren