Vezető hírek
Elkészült a lenti Kerka-híd
Köszöntőjében Horváth László, a város polgármestere kiemelte: a forgalom, az igénybevétel, a terhelés növekedése, az egyre nagyobb önsúlyú tehergépjárművek megjelenése és biztonságos haladása is kikényszerítette a kivitelezés végrehajtását akkor is, ha a híd nem tartozik az országosan híres építészeti műtárgyak közé.
Stabilabb és szélesebb
Kiemelte: a Lenti és a térség számára óriási jelentőséggel bíró létesítményen és útszakaszon évente kétmillió gépjármű halad át. A korszerű építmény megvalósulásáért minden partnernek háláját tolmácsoló városvezető az itt közlekedők türelmét is megköszönte.
Beszédében Vigh László miniszteri biztos a küszöbön álló megyei útfelújításokat, köztük a gyorsforgalmi okosút építését részletezve arra emlékeztetett, hogy a 3200 kilométeres zalai útszakaszon 60 milliárd forint szükségeltetne a tervezett rekonstrukciókhoz. A hídon naponta 2550 jármű közlekedik, amelyből több mint 200 tehergépjármű, kamion. A régi, balesetveszélyes híd teherbíró képessége korábban 32 tonna volt, most 80 tonna teherbírású teherautók is átkelhetnek rajta. A felújítás alatt a forgalmat nem tudták elterelni az útról, ezért a szakemberek speciális megoldásokat, áttereléseket alkalmaztak.
Mórocz József, a Magyar Közút Zrt. Zala Megyei igazgatóságának vezetője arról szólt, hogy a társaság életében is ritka, hogy új híd készül. Az egyik legkritikusabb műtárgyat sikerült megújítani a szélesség és a teherbíró képesség emelésével úgy, hogy a későbbi forgalmi igényeket is biztonságosan kielégítse.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak