Vezető hírek
Elkezdődött a 2024-es EgerszegFeszt
Háromnapos mulatság Zalaegerszeg belvárosában
A nyitány apropóján rendezett rövid sajtótájékoztatón többek között elhangzott: hosszú évek óta ez Zalaegerszeg nyárindító nagy fesztiválja, mely ugyan a Covid és a gazdasági válság idején hol elmaradt, hol kisebb méretben várta az érdeklődőket, ám most újra lefedi szinte az egész belvárost. A nagyszínpad ugyanis a Kazinczy térre került.
Az idei megnyitón a helyi táncosokon és néhány testvérvárosi delegáción kívül felsorakoztak az International Dance and Arts Festival résztvevői is, így ázsiai és lengyel tánccsoportokat láthatott a közönség.
Az EgerszegFeszten június 14-15-16-án három színpadon és több más kisebb helyszínen összesen ezer fellépőre lehet számítani. A koncertek és civil programok mellett természetesen a gasztronómia is hangsúlyos lesz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen