Vezető hírek
Emléktáblát avattak Kerkai Jenő tiszteletére Zalaegerszegen
A 20. század egyik meghatározó gondolkodója 1904-ben született a ma Csesztreghez tartozó Kerkaszentkirályon, és fiatalkorát Zalaegerszegen töltötte 1908 és 1923 között. Ebben az időszakban hittantanára Mindszenty József volt.
Az ünnepséget az egykori művelődési ház nagytermében rendezték, amely ma a Pro Civitate Dei Egyesület tulajdona. A rendezvény kezdetén Császár Zoltán, az egyesület elnöke idézte fel a Kerkai 120 Emlékév eseményeit.
A köszöntők sorát Vigh László országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki kiemelte, hogy Kerkai Jenő a falusi emberekért, a parasztság felemeléséért küzdött az ország egyik legnehezebb időszakában. Bali Zoltán alpolgármester beszédében elmondta, hogy Kerkai Jenő a KALOT megalapításával példát mutatott. Munkája során a kereszt és a kard együtt haladtak, hiszen nemcsak egyházi tanításokra épített, hanem a társadalmi problémákra is választ keresett és adott.
Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke elmondta, hogy a vármegyei önkormányzat tanácstermében is helyet kapott Kerkai Jenő arcképe. Hangsúlyozta, hogy Kerkai Jenő tanításait ma is érdemes előtérbe helyezni, hogy a vidéken élő ember szorosabban kötődjön szűkebb és tágabb közösségéhez.
Az eseményen emlékező beszédet mondott Harrach Péter országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese, az MKDSZ elnöke. Kiemelte, hogy az emlékezés identitásformáló erővel bír és egységet teremt, amelyre ma különösen nagy szükség van.
– Kerkai Jenő mozgalma nem csupán szociális mozgalom volt, hanem a teljes emberi lélek megszólítására törekedett. Hitet, képzést, értelmes munkát és hazaszeretetet adott az embereknek, a fiatalokat látva a jövő reménységének – fogalmazott a képviselő.
Az ünnepség végén Harrach Péter és Vigh László közösen leplezték le az épület falán elhelyezett emléktáblát, amelyet Horváth Róbert tapolcai szobrászművész készített. Az emléktáblát Molnár Árpád csesztregi plébános áldotta meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak