Vezető hírek
Évértékelés a törvényszéken
Az értekezlet előtt sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek a törvényszék múlt évi tevékenységéről, sikereiről. Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke elmondta: a 2017-es év „A jövő elkezdődött…” mottó szellemiségében zajlott, nem véletlenül. Az országban elsőként, egy évvel ezelőtt mutatták be azt a beszédleíró programot, mellyel hatékonyabbá tehető a bíróságok munkája. Komoly erőforrásokat szabadítva fel ezzel. Örömteli, hogy a tesztelést és népszerűsítést követően az év végére minden bíróság beszerezhette a programot az Országos Bírósági Hivatal támogatásával. Ma már szinte minden bíró, bírósági titkár ezzel az eszközzel szeretne dolgozni. Az elnök úgy látja, hogy a beszédleíró program napi használatával a jövőben tovább fejleszthető a bírói és titkári csapatmunka. Az eszköz miatt felszabaduló leírói kapacitást pedig a kollégák továbbképzésére fordítják majd.
Hatékony a beszédleíró program
Dr. Sorok Norbert és dr. Handó Tünde a sajtótájékoztatón
Elhangzott: 2017-ben 27947 ügy érkezett a törvényszékre. A zalaegerszegiek az országos élvonalban vannak az egy évben belül befejezett ügyek tekintetében. A járásbírósági közvádas büntetőperek több mint 91 százaléka, illetve a munkaügyi perek 95 százaléka egy éven belül befejeződik.
Sorok Norbert beszélt arról is, hogy a tavalyi évben is népszerű volt a Nyitott Bíróság program; összesen háromezer fő vett részt az ehhez kapcsolódó rendezvényeken. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázatán is sikeresen szerepeltek: leforgathattak egy bűnmegelőzési kisfilmet, amit iskolákban népszerűsítenek. A tavalyi évben ügyfélszolgálati iroda is nyílt, amivel lehetővé vált az egyablakos és gyors ügyintézés.
Ami az idei terveket illeti: szeretnék még tovább javítani az ítélkezés időszerűségét, valamint támogatni a kollégák továbbképzését. A digitális bíróság kiépítésével növelnék az elektronikus kapcsolattartás, és hozzáférés lehetőségeit. Az elnök azt is elárulta, hogy mintegy 40 millió forint ráfordítással a törvényszék épületének alagsori vízszigetelését is elvégzik ebben az évben.
Megkoszorúzták dr. Zumbok Ferenc emléktábláját
Dr. Handó Tünde a Zalaegerszegi Törvényszék ítélkező munkáját értékelve megjegyezte: örömteli, hogy az itteni kollégák egyszerre tudnak önállók és kezdeményezők lenni, ugyanakkor mindig hatékonyan részt vesznek az országos feladatokban is. A beszédleíró szoftver tesztelése és népszerűsítése egy ilyen fontos munka volt. Az eszköz valóban akkora emberi erőforrást szabadít fel, amit más területen felhasználva növelni tudják a bíróságok hatékonyságát. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke megemlékezett az idén öt éve elhunyt Zumbok Ferencről is. Mint fogalmazott: egy igazi építőmester volt, akinek munkássága, személyisége máig példa az egész bírói kar számára. Mert bírónak lenni nemcsak ítélkezést jelent, hanem aktív közösségi munkát is, Zumbok Ferenc pedig ebből mindig kivette részét.
Az elmúlt év eredményeivel kapcsolatban elmondta: úgy érzi, a bíróságok sokat tettek azért is, hogy közérhetőbbek legyenek. Ez pedig egy olyan siker, ami már a szervezeti kultúra részévé vált.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen